Különleges üstökös robog felénk

A tavaly december 28-án felfedezett Atlas-üstökös május 31-én lesz a Naphoz legközelebbi pozícióban, amikor a legbelső bolygónál, a Merkúrnál is közelebb kerül csillagunkhoz. Az elmúlt napok híradásai szerint az Atlas az elmúlt tizenhárom év legfényesebb üstököse lehet, ez azonban egyáltalán nem biztos.

Fantáziarajz. Ilyen látványban biztosan nem lesz részünk Fotó: 123RF

Legutóbb hatezer éve került a Nap közelébe az Atlas-üstökös. Hogy mi történt hatezer éve? Nagyjából akkoriban háziasították a vízibivalyt Kínában. A világ legrégibb nagyméretű kőépülete, Dzsószer fáraó lépcsős piramisa ennél jóval fiatalabb, alig 4600 éves. Azaz ritkán jár erre az üstökös, amiről egyre többet tudunk, de azt például nem, hogy mekkora lehet a magjának az átmérője. Az ellenben már kiderült, hogy az égi vándor a Földhöz május 23-án, a Naphoz pedig május 31-én lesz a legközelebb. Ebben a távolságban olyan erős a napsugárzás, hogy a viszonylag kisebb szilárd magú üstökösök is nagy fényességet érhetnek el, akár a nappali égen is láthatók lehetnek. Ugyanakkor, ha nem elég nagy (mondjuk egy kilométernél kisebb) vagy nem elég stabil a mag, a hőhatás miatt széthullhat még a Nap-közelség előtt.

Fantáziarajz. Ilyen látványban biztosan nem lesz részünk
Fotó: 123RF

A Naphoz közeledve az üstökös fagyott gázai és velük a porszemcsék egyre nagyobb mennyiségben hagyják el az üstökös magját, így fényesedik és egyúttal növekszik az üstökös magját körbevevő kóma, miközben csóvát is növeszt. Az üstökös várható fényességével kapcsolatban a hazai és a nemzetközi sajtóban megjelent előrejelzések már-már az évszázad csillagászati jelenségeként említik ezt a folyamatot – szabad szemmel élvezhetjük a fényes égi látványosságot, szóltak a jóslatok –, de ez nem ilyen egyszerű. A Csillagászat.hu szakportálon Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az üstökösök várható fényességének előrejelzése az egyik leginkább bizonytalan területe a csillagászatnak. Azt kellene kitalálnunk, hogy egy korábban soha nem látott, nem ismert, akár néhány kilométer átmérőjű szikla- és jégtömb miként reagál az emelkedő hőmérsékletre. Még a rendszeresen visszajáró üstökösök viselkedése is változik, hogy lehetne bármi biztosat mondani egy ismeretlen égitestről? Némelyik üstökös csalódást okoz – erre volt példa 1974-ben a Kohoutek, 1989-ben az Austin, 2013-ban az Ison –, mivel a reméltnél jóval szerényebb égi jelenséget produkált. De ott vannak a váratlan csodák is, a fantasztikus West-üstökös 1976-ból vagy a még szebb McNaught 2007-ből, amikor a várakozásokat messze felülmúló látványban volt részük a szerencséseknek. A Hyakutake- és Hale–Bopp-üstökös párosa 1996/97-ben nagyjából azt hozta, amit előre jeleztek a szakemberek. Senki sem tudhatja, hogy most mi vár ránk.

Az Atlas-üstökös felfedezésekor egyébként annyira halvány volt, hogy az eddigi tapasztalatok szerint csak a széthullás lehetett az osztályrésze, még jóval a Nap-közelség előtt. Aztán már­cius közepéig egészen rendkívüli – bár nem példa nélküli – fényesedést mutatott, látszólag olyan állapotba jutva, amivel már látványos égitest is lehet május második felében. Március közepén azonban egyik napról a másikra szinte leállt a gyors fényesedése, ennek ellenére az elmúlt napokban arról jelent meg hír, hogy az üstökös eléri a Vénusz fényességét. A csillagász szerint sokkal reálisabb, hogy az üstökös május közepéig csak távcsővel lesz látható, és május harmadik hetében talán szabad szemmel is megpillantható az esti, nyugati horizont közelében, de vélhetőn ekkor is tudni kell majd, hogy pontosan hol keressük halvány fátylát.

Az előttünk álló hetekben újból erőre kaphat vagy akár el is tűnhet teljesen, ezért a csillagász szerint mindenféle előrejelzést igen kritikusan és feltételes módban kell fogalmazni.