A magyar–szíriai El-Khalid Ibrahim Imre túlélte a háborút

Több mint kilenc éve, hogy az arab tavasz eseménysorozata Szíriába is begyűrűzött. Békés tüntetések, gumilövedékek, fekete autók, éleslőszer, polgárháború, vegyi fegyverek, terrorkalifátus, nagyhatalmak hadszíntere és a világot felforgató menekülthullám: az események nem várt utat jártak be. Az első vegyi fegyveres támadások évfordulóján a Magyar Nemzet El-Khalid Ibrahim Imrével, egy olyan magyar–szíriai származású fiatalemberrel beszélgetett, aki ott volt, amikor a polgári engedetlenség fegyveres ellenállásba csapott át. Aki maga is megjárta a szír börtönök poklát, és a szarin idegméreg sem kímélte.

Életkép az Idlíb tartománybeli Szerákibból. Nemzedékek alatt heverhetik ki a háborút Fotó: El-Khalid Ibrahim Imre

Ezt persze a kormányerők is felismerték, ezért jellemzően a hagyományos fegyvereket – általában hordóbombákat – és a vegyieket egyszerre alkalmazták.

El-Khalid elmondása alapján egy idő után az emberek már ezt is megszokták, a vegyi támadás az életük részévé vált. – Az emlékezetembe égett, ahogy egy nő felemelt kézzel ordítja az égnek: hát már méreggel irtanak minket? Mindenkinek rettenetesen demoralizáló volt, hogy minden eszközzel ölik az embereket, de a nemzetközi közösség tétlenül nézi – idézi fel a fiatalember, aki szerint általában kis koncentrációjú bombákat vetettek be, a cél inkább a lakosság akaratának megtörése, esetleg menekülésre kényszerítése volt.

Állítja: az első ledobott bombákkal a kormányerők azt tesztelték, meddig mehetnek el. Mivel nem érkezett nemzetközi reakció, egyre messzebbre merészkedtek. Ennek csúcspontja egy 1500 áldozatot követelő damaszkuszi támadás volt.

VÖRÖS VONAL, MINDHIÁBA

Az El-Khalid által összegyűjtött minták, fotók, videók, vallomások, sőt fel nem robbant bombák, az összes bizonyíték aztán nemzetközi szervezetekhez is eljutott. – A jelentésem ott volt John Kerry amerikai külügyminiszternél, tehát valószínűleg legalább egy kivonata Barack Obama elnök asztalára is eljutott – tette hozzá. – Soha nem gondoltuk volna, hogy ezt bagatellizálni fogják. Bíztunk benne, hogy ez lesz az aduász, amit majd előkapnak – idézte fel reményeit, amiben aztán súlyosan csalódnia kellett.

Az amerikai elnök által húzott vörös vonalat számtalanszor átlépték – El-Khalid szerint legalább háromszázszor vetettek be vegyi fegyvert –, mégsem történt semmi. Pontosabban annyi mégis, hogy az ENSZ vizsgálatot indított a történtek feltárására.

– Végül arra az eredményre jutottak, hogy nem tudják megállapítani, ki követte el a támadást, mert arra nem kaptak felhatalmazást. Itt végleg elvesztettem a hitemet a nemzetközi szervezetekben – mondja.

Életkép az Idlíb tartománybeli Szerákibból. Nemzedékek alatt heverhetik ki a háborút
Fotó: El-Khalid Ibrahim Imre

Úgy véli, a vád, miszerint az ellenzék vethette be a vegyi fegyvereket, önmagában paradox, hiszen ezek legyártására csak államok képesek, így a hatalom elismerte volna, vannak készletei. Nincs tudomása olyan támadásról, amely kormányerők életét követelte volna. Harminchat eset dokumentálása után ő is feladta a harcot. – Mélyen élt bennem a magyar párhuzam, március 15-e és október 23-a forradalmi szelleme. És mit ad isten, Szíriában is éppen március 15-én kezdődtek a tüntetések – idézi fel, mi vitte rá, hogy egyetemistaként csatlakozzon a tüntetésekhez.

– Hála a kettős állampolgárságomnak, a nyelvtudásomnak, hogy tudtam levelezni a nemzetközi hírügynökségekkel, és a jártasságomnak az akkor ott még ismeretlen közösségi médiában, a fő szervezők között találtam magamat – meséli. Akkoriban persze még ő sem gondolta, hogy idáig fajulhat a helyzet. – Nagyon ügyeltünk arra, hogy teljesen békések legyenek a tüntetések. Eleinte csak reformokat követeltünk, hónapok múltán jutottunk el odáig, hogy Bassár el-Aszad elnök mondjon le. Csakhogy erre egyre komolyabban léptek fel a titkosszolgálatok. Minden este jöttek a „fekete autók”, és tízesével vitték el a városokból a tiltakozások hangadóit – írja le a kezdeteket.

MEGTÖRNI AZ ÁLDOZATOT

Hamarosan aztán rá is sor került, még ha nem is hivatásosok, hanem az elnökhöz hű felfegyverzett civilek rabolták el. Tizenketten rajtaütöttek, bezsákolták, feldobták egy furgonra, és meg sem álltak vele a legközelebbi katonai támaszpontig. – Már az első pillanatban összevertek. Mindenhol ez volt az első lépés. Én még olcsón megúsztam a kínzást, engem csak meztelenre vetkőztettek, kúsztattak, deszkákkal vertek, no meg hagyományosan. De a feszítőkerékre nem raktak fel, nem lógattak fel a kezemnél fogva, nem vezettek a testembe áramot, mint másoknak – emlékezett vissza, hogy bántak vele a börtönben.

El-Khalid szerint azonban a pszichikai kínzás legalább ilyen embert próbáló volt. – Három napig nem szóltak hozzám, majd a negyedik nap felrángattak, és arra kértek, hogy írjam le az életem történetét, attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettem. Néhány órával és tizenegynéhány oldallal később végeztem, mire rám parancsoltak, hogy kezdjem újra. És ezt megcsinálták négyszer – sorolta a módszereket.

– Egyetlen 20-30 négyzetméteres, föld alatti, faltól falig kicsempézett cellába bezsúfoltak ötven foglyot. Az egyetlen kijárat egy vaskapu, a sarokban a vécé, ami egy lyuk, alig csordogáló vízzel, persze papír nélkül. Éjjel-nappal vibráló neon­fény világított, és félóránként-óránként ellenőrzést tartottak. Ennek egyenes következménye, hogy néhány percnél nem lehetett tovább aludni egyhuzamban. Tíz nap után annyira szétesik az öntudat, hogy újra össze kell rakni – mesél az átélt borzalmakról.

El-Khalid Ibrahim Imre

A fiatalember szerint szabadulását részben különleges stratégiájának köszönhette. A börtönben általában először mindenki tagad, majd néhány hónap alatt úgy megpuhítják, hogy olyat is bevall, amit nem követett el. Ő viszont az első pillanattól kezdve megköszönte, hogy bevitték, mert így végre lehetősége nyílt beszélgetni a hatalom képviselőivel is. Úgy vélte, segített kettős állampolgársága, magyar útlevele is, euró­paiként nem mertek vele annyira durván bánni, nem állíthatták hadbíróság elé. Polgári törvényszék elé került, orvos apja kapcsolatainak is köszönhetően óvadék ellenében szabadult. Ezután már jobbnak látta elmenekülni az országból, 2015-ben végleg távozott. Azóta Magyarországon él és tanul.

El-Khalid Ibrahim Imre ma sötéten látja Szíria jövőjét. – Ahol vér folyt, azt igen nehéz feltörölni, ha egyáltalán fel lehet. Kilencévnyi háború, etnikai tisztogatás, vegyi fegyverek bevetése után nem tudom elképzelni az elnök rehabilitációját. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy átadja a hatalmat bárkinek – véli annak esélyeiről, hogy Szíriában egyszer béke lesz, és Aszadot visszafogadja a nemzetközi közösség. – Talán a legjobb megoldás mégis az, ha mindent visszafoglalnak a kormányerők. Akkor lehetne tiszta lappal kezdeni. Aki mérsékelt ellenzéki volt, az már mind meghalt vagy elmenekült. A békétől számítva is generációk kellenek ahhoz, hogy ezt kiheverje az ország – mondja El-Khalid Ibrahim Imre.

EGYMÁSRA MUTOGATNAK

Habár Barack Obama korábbi amerikai elnök a vegyi fegyverek bevetését jelölte meg „vörös vonalként” a szíriai katonai beavatkozásra, miután 2013-ban Damaszkusz orosz közvetítéssel vállalta készleteinek leszerelését, az amerikai intervenció elmaradt. Hogy a leszerelés teljes volt, azt ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy ezután is rendszeresek voltak a támadások. Az ellenzék területeinek elvesztésével a vegyi fegyverek alkalmazásáról szóló hírek is megritkultak. A Syrian Archives ellenzéki tényfeltáró honlap legutóbb 2018 augusztusából adott hírt ilyen incidensről. Az elmúlt években a legkevesebb 40-50 életet követelő 2018. áprilisi gútai, valamint a legkevesebb 80-100 életet kioltó San Sejkún-i támadás kapott nagyobb nemzetközi médiavisszhangot. Damaszkusz a kezdetektől tagadja, hogy valaha vegyi fegyvereket vetett volna be.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet és az ENSZ független helyszíni vizsgálatai több esetben bebizonyították ugyan a tiltott anyagok használatát, de felelősöket nem neveztek meg. A Bassár el-Aszaddal ellenséges nemzetközi közösség viszont egyértelműen a szír kormányerőket hibáztatja. Damaszkusz és a vele szövetséges Oroszország állítása szerint a támadásokat valójában az ellenzék követte el, illetve szándékosan megrendezték azokat, hogy nemzetközi reakciót provokáljanak ki. Moszkva azóta titkosszolgálati információkra alapozva többször figyelmeztetett arra, hogy a „terroristák” effajta színjátékra készülnek.