Az amerikai álom vége

„A rasszizmus kérdése csak az egyik oka az amerikai zavargásoknak, az elmúlt években az Egyesült Államok számos fontos tartóoszlopa rendült meg, amelyek együttesen eredményezik a példátlan erőszakhullámot” – fogalmazott Panyi Miklós Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. A tüntetésekkel kapcsolatban a résztvevők a világhatalom válságát, az egyre jobban felerősödő társadalmi osztályharcot és identitás alapú politikát, illetve a republikánusok és a demokraták hideg polgárháborúját elemezték. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, Panyi Miklós, a központ nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese, Horváth József, az Alapjogokért biztonságpolitikai szakértője és Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető a legutóbbi adásban a kormány által indított nemzetközi konzultációról is beszélgettek.

Forrás: KARC FM2020. 06. 11. 15:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Törcsi Péter szerint az amerikai társadalom soha nem volt ilyen megosztott. Ennek előállításában pedig oroszlánrészt vállalt a média, mely azt közvetíti folyamatosan a fekete és latino kisebbség felé, hogy a fehérek tudatosan nyomják el őket. A demokraták tudatosan kreálnak kisebbségeket a társadalmon belül, ezáltal ezek a kisebbségek már van, hogy nem is akarnak az amerikai társadalom szerves részévé válni. Panyi Miklós szerint megjósolhatatlan, hogy mindez milyen hatással lesz az amerikai elnökválasztásra, s bár ilyenkor a polgárok többségében előretör a rend iránti igény, ami a republikánusok névjegye, sok jobboldali politikus is bizonytalanul lépett fel a rendbontókkal szemben.

A műsor Bolond lyukból című rovatában az elemzők arról beszélgettek, hogy a tüntetések résztvevői közül sztárjogászokat és a New York-i polgármester lányát is letartóztatták. Törcsi Péter szerint egészen elképesztő, hogy jogvégzett emberek Molotov-koktélokkal dobáljanak rendőrautókat, ahogy az is, hogy egy polgármester lánya gyakorlatilag a saját apja ellen tüntessen. Panyi Miklós azt mondta, hogy megdöbbentő, hogy a New York-iak elfelejtették, hogy micsoda heroikus munkát végeztek a rendvédelmi szervek 2001. szeptember 11-én s közülük többen életüket áldozták a város polgárainak mentésekor.

Az Ellenkérelem szekcióban a kormány által indított újabb nemzeti konzultációról volt szó. Törcsi Péter elmondta: a demokrácia pontosan arról szól, hogy a kormányzás során folyamatosan be kell csatornázni az emberek véleményét. Panyi Miklós úgy fogalmazott, hogy az elkövetkező kiemelt jelentőségű európai társadalmi és gazdasági viták során nagyon fontos, hogy a kormány erős legitimációval és mandátummal rendelkezzen. Az ellenzék által kritizált kérdések témái pedig mind ott hevernek az asztalon: így az európai gazdaság újraindítása, a tervezett európai gigahitel, a bevándorlás és az NGO-k szerepe is.

Az igazság órája minden héten kedden délután három és négy között a Karc FM-en.

Ismétlés szerdánként hajnalban három és négy között.

A legutóbbi adás ide kattintva hallgatható meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.