Az NTV arról számolt be, hogy a strandokon lépni sem lehetett a tömegtől, és az emberek semmibe vették az egymás közötti távolság betartását. A televízió értesülése alapján Mugla tartományba, amelyhez Bodrum és sok másik üdülőváros is tartozik, mintegy 500 ezer autó lépett be az eltelt hét folyamán. Az emberek saját nyaralójukban vagy apartmanokban, esetleg bérelt kishajókon pihennek, szállodába kevesebben mennek.
Ömer Celik, a hatalmon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján aggasztónak ítélte az utóbbi napok „jeleneteit”. „Az, hogy meg tudjuk-e őrizni az eddigi eredményt, attól függ, hogy ezt követően miként cselekszünk” – mutatott rá.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!