A vírus a gésákat is eltüntetheti a föld színéről

A titokzatos és zárt világukról híres, szigorú illemszabályok szerint élő gésák a 17. század vége óta fontos részei a japán kultúrának és történelemnek, az új típusú koronavírus azonban minden eddiginél nagyobb veszélybe sodorta a több évszázadon keresztül virágzó hagyományukat. A Nyugat által sokszor tévesen csupán magasan képzett prostituáltaknak bélyegzett előadóművészek most kongatják a vészharangokat: kihalás fenyegeti szakmájukat a társas érintkezések tiltása miatt.

2020. 08. 17. 10:06

Kimonót viselő thai turisták a gésák fellegvárának számító Kiotóban. A tradicionális japán ruhadarabot ma már leginkább csak a gésák öltik magukra, a koronavírus azonban őket is veszélybe sodorta Fotó: Tóth Loretta Forrás: Magyar Nemzet

Noha évek óta drasztikusan csökken a gésák száma, az idén tavasszal berobbant koronavírus-világjárvány miatti korlátozó intézkedések következtében a tradicionális japán szakma szinte teljesen ellehetetlenült – idézi a Reuters a fiatalabb gésák között valódi legendának számító Ikukót. A tokiói Akaszaka negyed egyik 80 éves gésája, eredeti nevén Murozono Kikuko elmondása szerint a járványügyi intézkedések miatt a jövedelmük

gyakorlatilag nullára csökkent.

A zárt, titkokkal teli, szigorú szabályok mentén szervezett világuk egy átlagférfi számára mindenkor megfizethetetlen volt Japánban, most azonban vendégkörük 95 százaléka felszívódott. A maradék öt százalékkal sem bánhatnak ugyanúgy, mint a koronavírus-járvány előtt: nem érinthetik meg őket, nem szolgálhatnak fel italt vendégeiknek, azaz törekedniük kell arra, hogy betartsák az előírt kétméteres távolságot. Ikoku szerint azonban mély, valódi társalgásokat nem lehet folytatni két méter távolságból, a kötelező maszkviselés ráadásul a tradicionális hajviselet és smink hordását is megnehezíti.

Több mint művész

Évszázados tradíció A gésa tradicionális, különböző művészetekben jártas előadóművész. Először a 11. században jelentek meg a szigetországban, de akkoriban a hivatást még férfiak művelték, akiknek feladata a kurtizánok és partnereik szórakoztatása volt. Az első női gésák a 17. században jelentek meg. Tevékenységüket államilag szabályozták, ami azt jelentette, hogy kimonójuk övét, azaz az obit a hátukon kellett megkötniük, ezzel is jelképezve, hogy az oiranokkal szemben – akik elől kötötték meg az obit –, nem testükkel szórakoztatnak.

Ikuko egyébként nem csupán szórakoztató művész, hanem egyúttal onészan, vagyis „nővér” is, aki a fiatalokat tanítja a szigetországban magas társadalmi presztízzsel járó mesterségre. Egy gésának márpedig rendkívül sokat kell tanulnia: miközben a Nyugaton tévesen gyakran csak magasan képzett prostituáltaknak bélyegzik őket, Japánban nagy tiszteletnek örvendenek, és a társadalmi elithez tartoznak. Egy gésának ugyanis nem csupán a japán művészetek előadásában kell jártasságra törekednie: széles körű tájékozottsággal kell magát felvérteznie politikai, kulturális és közéleti kérdésekben egyaránt, hogy ezáltal férfi beszélgetőpartnereivel nívósan társaloghasson. Repertoárjába beletartoznak a különféle teaszertartások is, hiszen a rendezvények általában elegáns teaházakban, esetleg éttermekben zajlanak, a japán elit által megkövetelt etikettnek pedig a kisujjában kell lennie.

Nincs utánpótlás

– Amikor idejöttem Tokió Akaszaka nevű gésanegyedébe, több mint 400 gésa dolgozott itt. Annyian voltak, hogy a nevüket sem tudtam megjegyezni. Mostanra csak húsz maradt, ráadásul az elkötelezettség is hiányzik az új gyakornokok felvételéhez

– idézte Ikukót a Reuters. A riportban egyébként több gésa is megszólal, s arról panaszkodnak: több hónapja gyakorlatilag semmi bevételük nincs, a helyzet pedig mostanra odáig fajult, hogy mindennapos anyagi gondokkal küzdenek. A helyzet azonban reménytelen: a hosszú évekig keményen tanuló gésák ugyanis a művelt társadalmi réteg kiszolgálásához értenek, máshoz nemigen.