
Menczer Tamás: Brüsszelt is el kell foglalnunk!
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Több mint kétszáz ember részvételével – a visszafogottságot elsősorban a járványügyi korlátozások és emberi félelmek magyarázzák –, ökumenikus istentisztelettel emlékeztek szerdán az úzvölgyi katonai temetőben a második világháborúban a hágóban elesett hősökre. A nap folyamán intézmények, civil szervezetek, politikai pártok vezetői és magánszemélyek helyeztek virágot a hősök sírhantjaira.
Mint ismeretes, augusztus utolsó hete két történelmi pillanatban is súlyos nyomot hagyott a Keleti-Kárpátok eme kevésbé ismert hágójának katonai históriájában. Először 1916. augusztus 27-én, amikor a Bruszilov-offenzíva sikereinek hatására „a román sasok átrepültek a Kárpátokon” – vagyis elfoglalták a hágókat –, majd 21 órakor Bécsben átnyújtották a hadüzenetet. Aztán a második világháborúban, amikor szovjet csapatok 1944. augusztus 26-án törtek be Úzvölgyébe, csapást mérve a védelmi rendszer első vonalában harcoló, 17-18 éves fiúkból álló 11. székely határőr zászlóaljra. A két világégésben odalett katonáknak nyújtott 2019 májusáig öröknek hitt nyugodalmat az ott létesített hősi temető,
amelyben egy 1924-es összeírás szerint 1350 magyar, osztrák, német, olasz, szerb, orosz és román katona nyugszik – közülük legalább ezer magyar.
A már a kommunista időkben egyfajta búcsújáró hellyé vált völgyben tavalyig minden évben méltóságteljes megemlékezés zajlott, 2019-ben azonban nem kívánt módon került a figyelem középpontjába Úzvölgye. A Bákó megyei Dărmănești (Dormánfalva) önkormányzata áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, amelyet addig kizárólag Csíkszentmárton község gondozott. Június 6-án a fokozott hatósági jelenlét ellenére román tömegek kitörték a temető kapuját, beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.
Az eset – amely kizárólag a magyar temetővédők fegyelmezettségének köszönhetően nem torkollott vérontásba – és a temető adminisztratív hovatartozásáról szóló jogvita azóta is több per tárgyát képezi. Csíkszentmárton község azt kéri a bíróságtól, hogy az 1968. évi 2. számú, az ország közigazgatási felosztásáról szóló törvény alapján jelölje ki a két megye közötti határt, amelynek értelmében Úzvölgye Csíkszentmárton része. A község ugyanakkor a vitatott területekről 1906-ban készült telekkönyvekkel is igazolni tudja azok hovatartozását. A két fél és megye azóta sem tudott megállapodni a határról. A legutóbbi fejlemények értelmében a pert a Bákó Megyei Törvényszéken folytatják.
Az idei, két veterán honvéd, Boér Imre és Bartha Mihály jelenlétében is zajló megemlékezésen természetesen nemcsak a világháborús hősiesség felidézése volt a méltató beszédek témája,
hanem a tavaly óta több fronton is fellángoló romániai magyarellenesség is.
Több felszólaló is a hősök emlékezete előtti kötelességnek nevezte a temetőkert eredeti formájának és nyugalmának visszaállítását, amit a közelgő önkormányzati választások egyik központi témájává kell emelni.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Felfoghatatlan tragédia: elhunyt a Született feleségek sztárja
Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
Ukrajna nem fizet
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.