Sokan teszik fel a kérdést, hogy mi lesz Irán atomprogramjának sorsa a tizenkét napos háború után. Michele Gaietta, az olasz Instituto Affari Internazionali kutatója erre kereste a választ.
Elemzését az úgynevezett Begin-doktrínával kezdi, amely szerint Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy ne csupán az első, de az egyetlen nukleáris hatalom legyen a Közel-Keleten. Ennek érdekében pedig megelőző csapásokat mér azokra az országokra, amelyekről akár csak gyanítja, hogy nukleáris fegyver fejlesztésébe fogtak.
Az izraeli vezetés múltbeli gyakorlata szerint az ilyen akciók célzott légicsapásokkal kezdődtek: 1981-ben az iraki Osirak kutatóreaktor ellen, amelyet majdani plutóniumgyártásra használtak volna, illetve 2007-ben Szíria feltételezett nukleáris létesítménye ellen.
Irán atomprogramját már évek óta igyekezett felderíteni és akadályozni a zsidó állam. Az évek során több iráni atomtudóst is meggyilkoltak, 2018-ban pedig igazi aranybányára bukkantak: egy Teherán közelében lévő raktárban egy gazdag dokumentumcsomagot találtak az iráni atomprogramról. Az ebben talált adatokkal Izrael igyekezett nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálja Irán ügyét.
Izrael következetesen igyekezett gátat vetni az iráni atomprogramnak, ennek érdekében pedig igyekezett kiiktatni azokat a tudósokat, akik kulcsfontosságúak voltak a program szempontjából.
Az iráni vezetés egyértelművé tette, hogy nem fogja feladni atomprogramját, azt szuverenitása részének tekinti. Ennek ellenére a 2003 utáni időszakban mutatott némi tárgyalási hajlandóságot, és bizonyos kérdésekben kompromisszumot kötött annak érdekében, hogy enyhüljenek az országot sújtó szankciók.
Az idén júniusi művelet első időszakában Izrael célzott csapásokat hajtott végre a fontos atomlétesítmények ellen, valamint több tudóst is kiiktattak, akik a hírszerzési információk révén váltak célponttá.
A júniusi tizenkét napos háború során Izrael csak azokat a létesítményeket támadta, amelyek kulcsszerepet játszanak az urándúsításban. Ez a gyakorlatban három helyszínt jelentett: Iszfahánt, Natanzot és Fordót. Ezeket június 22-én az Egyesült Államok is támadta. A támadások látható módon megrongálták az iszfaháni létesítményeket, de a külső sugárzási szint a NAÜ szerint nem emelkedett meg.
Ezeknek a létesítményeknek a támadása azért volt szükséges, hogy megakadályozzák a magas dúsítási szintű urán előállítását, amelyet egyébként Irán következetesen tagadott.
Ami a Natanzban található létesítményt illeti, ez húsz méterrel a föld alá épült, és nagyjából hét méter vastag betonréteg védte a légitámadásoktól, így Izrael a kiszolgáló egységeit, például az áramellátást támadta. Ez áramkimaradást okozott, amely károsíthatta a létesítményben működő úgynevezett centrifugák jelentős részét, ezek ugyanis igen érzékenyek. Bár a kár tényleges mértékét nehéz pontosan felmérni, az biztos, hogy elegendő volt ahhoz, hogy rövid távon zavart okozzon a létesítményben folyó dúsítási folyamatban.
