Vajon összeomlott Irán atomprogramja?

Júniusban Izrael támadást indított Irán nukleáris létesítményei ellen, amelyhez aztán az Egyesült Államok is csatlakozott. Vajon túlélhette Irán atomprogramja a tizenkét napos háború okozta pusztítást?

Műholdkép Natanzról Fotó: Satellite image ©2025 Maxar Technologies / AFP

Sokan teszik fel a kérdést, hogy mi lesz Irán atomprogramjának sorsa a tizenkét napos háború után. Michele Gaietta, az olasz Instituto Affari Internazionali kutatója erre kereste a választ.

Irán atomprogramja szuverenitási kérdés a teheráni rezsim számára (Fotó: Anadolu via AFP)

Elemzését az úgynevezett Begin-doktrínával kezdi, amely szerint Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy ne csupán az első, de az egyetlen nukleáris hatalom legyen a Közel-Keleten. Ennek érdekében pedig megelőző csapásokat mér azokra az országokra, amelyekről akár csak gyanítja, hogy nukleáris fegyver fejlesztésébe fogtak.

Az izraeli vezetés múltbeli gyakorlata szerint az ilyen akciók célzott légicsapásokkal kezdődtek: 1981-ben az iraki Osirak kutatóreaktor ellen, amelyet majdani plutóniumgyártásra használtak volna, illetve 2007-ben Szíria feltételezett nukleáris létesítménye ellen.

Irán atomprogramját már évek óta igyekezett felderíteni és akadályozni a zsidó állam. Az évek során több iráni atomtudóst is meggyilkoltak, 2018-ban pedig igazi aranybányára bukkantak: egy Teherán közelében lévő raktárban egy gazdag dokumentumcsomagot találtak az iráni atomprogramról. Az ebben talált adatokkal Izrael igyekezett nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vizsgálja Irán ügyét.

Izrael következetesen igyekezett gátat vetni az iráni atomprogramnak, ennek érdekében pedig igyekezett kiiktatni azokat a tudósokat, akik kulcsfontosságúak voltak a program szempontjából.

Az iráni vezetés egyértelművé tette, hogy nem fogja feladni atomprogramját, azt szuverenitása részének tekinti. Ennek ellenére a 2003 utáni időszakban mutatott némi tárgyalási hajlandóságot, és bizonyos kérdésekben kompromisszumot kötött annak érdekében, hogy enyhüljenek az országot sújtó szankciók.

Az idén júniusi művelet első időszakában Izrael célzott csapásokat hajtott végre a fontos atomlétesítmények ellen, valamint több tudóst is kiiktattak, akik a hírszerzési információk révén váltak célponttá. 

A júniusi tizenkét napos háború során Izrael csak azokat a létesítményeket támadta, amelyek kulcsszerepet játszanak az urándúsításban. Ez a gyakorlatban három helyszínt jelentett: Iszfahánt, Natanzot és Fordót. Ezeket június 22-én az Egyesült Államok is támadta. A támadások látható módon megrongálták az iszfaháni létesítményeket, de a külső sugárzási szint a NAÜ szerint nem emelkedett meg.

Ezeknek a létesítményeknek a támadása azért volt szükséges, hogy megakadályozzák a magas dúsítási szintű urán előállítását, amelyet egyébként Irán következetesen tagadott.

Ami a Natanzban található létesítményt illeti, ez húsz méterrel a föld alá épült, és nagyjából hét méter vastag betonréteg védte a légitámadásoktól, így Izrael a kiszolgáló egységeit, például az áramellátást támadta. Ez áramkimaradást okozott, amely károsíthatta a létesítményben működő úgynevezett centrifugák jelentős részét, ezek ugyanis igen érzékenyek. Bár a kár tényleges mértékét nehéz pontosan felmérni, az biztos, hogy elegendő volt ahhoz, hogy rövid távon zavart okozzon a létesítményben folyó dúsítási folyamatban.

A Fordó létesítményt egy hegy gyomrában, nyolcvan méterrel a felszín alatt alakították ki. Itt folytak Irán legkényesebb nukleáris tevékenységei. Itt Izrael nem tudott különösebb kárt tenni, az Egyesült Államok viszont rendelkezett az ehhez szükséges, úgynevezett bunkerromboló bombákkal, és a június 21-ről 22-re virradó éjszakán le is dobtak ezekből tizennégyet Fordóra és Natanzra. Azt azonban, hogy a Fordó létesítményben pontosan mekkora kárt okozott a támadás, a szakértő szerint nehéz megmondani.

Bizonytalan az Irán atomprogramját ért valós kár mértéke

A rendelkezésre álló információk azonban azt mutatják, hogy a tizenkét napos háború mindössze néhány hónappal volt képes visszavetni Irán atomprogramját. Ezt ugyanakkor az Egyesült Államok vezetése vitatja, szerintük az atomprogram jelentős kárt szenvedett.

Mivel a létesítményekben esett kár hosszú távú hatásait jelenleg nehéz megbecsülni, Gaietta szerint érdemesebb a politikai következményekre koncentrálni. A szerző szerint az Egyesült Államok szerepvállalása azzal a következménnyel járhat, hogy Irán vagy kilép az atomsorompó-egyezményből (NPT), vagy kiüresíti az ezzel kapcsolatos kötelezettségvállalásait. A jelentések szerint már az izraeli támadás első napjaiban felvetették ennek lehetőségét egyes parlamenti képviselők.

A tizenkét napos háború hosszú távú hatásaival kapcsolatban több olyan tényező is van, amit egyelőre nem ismerünk. Az első ezek közül az Irán által eddig felhalmozott dúsított urán mennyisége, nem tudjuk, hogy a NAÜ májusi jelentésében említett mennyiségből mennyi élte túl a műveletet. Irán azt állítja, hogy biztonságos helyre szállította a készleteit, az Egyesült Államok pedig elismerte, hogy nem rendelkezik pontos információkkal ezek hollétéről és mennyiségéről.

Szintén kérdéses a működőképes centrifugák száma is. Ezeknek sem a száma, sem a típusa nem ismeretes. Elképzelhető, hogy Irán a NAÜ által nem ismert helyszíneken tárolt centrifugákkal is rendelkezik.

Összességében Gaietta szerint bár Irán nukleáris infrastruktúrája olyan károkat szenvedett, amelyek teljes újjáépítése éveket vehet igénybe, most „új, hasonló kihívást jelentő fázis kezdődik”. Kezelni kell ugyanis a támadások következményeit, például azt, hogy Irán esetleg „fű alatt” igyekszik fejleszteni a nukleáris képességeit.

Izrael és az Egyesült Államok közös katonai támadásai mindent egy lapra feltevő kockázatot jelentenek, amelynek alapja az a várakozás, hogy az iráni rezsim vagy behódol a katonai nyomásnak és a kényszerítő diplomáciának, vagy ennek következtében összeomlik. 2003 óta azonban Irán vezetése következetesen dacos álláspontot képvisel a nukleáris programjával kapcsolatos maximális nyomás és közvetlen konfrontáció időszakában, és csak akkor hajlandó tárgyalásokra, ha ezt viszonylagos erőpozícióból teheti meg. Ha a rezsimnek sikerül elviselnie a Rising Lion és a Midnight Hammer hadműveletek által okozott csapásokat, akkor fennmaradó befolyása valószínűleg három pillérre fog támaszkodni: a támadások után megmaradt jelentős nukleáris anyagkészletre, a nem bejelentett létesítményekben összeszerelhető és aktiválható fejlett centrifugák tartalékára, és végül a biztonsági okokkal indokolt NPT-ből való kilépés vagy a NAÜ-vel való együttműködés tényleges visszaszorításának fenyegetésére

– vonja le a következtetést Michele Gaietta.
Borítókép: Műholdas kép a natanzi létesítményről (Fotó: Satellite image ©2025 Maxar Technologies / AFP)