A fehérorosz belügyminisztérium közben szokásos napi tájékoztatójában tudatta, hogy szerdán 37 embert állítottak elő a tömegrendezvényekre vonatkozó törvények megsértése miatt, és 26 embert őrizetbe vettek, akikre bírósági eljárás vár.
Fehéroroszországban augusztus 9-én tartottak elnökválasztást, és Lukasenka a hivatalos eredmények szerint megszerezte a voksok mintegy 80 százalékát, hatodszor is megnyerve az elnökválasztást. A második helyre befutó Szvjatlana Cihanouszkaja azonban magát tartja győztesnek, bár a hivatalos adatok szerint csak a szavazatok 10,12 százalékát kapta. Az elnökválasztás óta folyamatosak a tiltakozások, a tüntetők Lukasenka távozását követelik. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.
Lukasenka csütörtökön ismét kijelentette, hogy nem adja át a hatalmat, és azt sem nem engedi, hogy az ismét „sárban fetrengjen”.
„Ne legyenek ki nem mondott dolgok. Gyakran a szememre vetik, hogy +ő nem adja át a hatalmat+. Helyesen vetik ezt a szememre. Engem nem ezért választott meg a nép” – hangoztatta az elnök, amikor bemutatta az új főügyészt, Andrej Svedát. Szavait a BelTA hírügynökség idézte.
Az ellenzék által választási csalással vádolt Lukasenka azzal folytatta, nem azért ruháznak fel valakit hatalommal, hogy „a kezébe vegye, eldobja és továbbadja”. A 90-es évek közepén szerinte a hatalom „sárban fetrengett, beletörölték a lábukat”, és ő nem engedi meg, hogy Fehéroroszország visszatérjen azokba az időkbe. Leszögezte ismét, hogy tüntetések nyomására nem lesz hatalomváltás az országban. Felszólította az ügyészséget, hogy még keményebben reagáljon „mindenféle koordinációs tanácsok és szervezetek” cselekedeteire.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!