A tagállamok képviselői a koronavírus európai berobbanása óta először találkoztak kedden személyesen az Általános Ügyek Tanácsának keretében Brüsszelben, ahol rendkívül átfogó témák, az EU hétéves költségvetése és mentőcsomagja, a brit–uniós kapcsolatok jövője, illetve a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni, hetes cikkely szerinti eljárások is terítékre kerültek. Az ülésen hazánkat Varga Judit igazságügyi miniszter képviselte, aki a brüsszeli sajtónak úgy értékelte a jogállamisági mechanizmus kapcsán történteket: mivel politikai eljárásról van szó, nyilvánvaló, hogy a tagállamok egy csoportjának nem áll érdekében, hogy mielőbb szavazzanak annak lezárásáról. A tárcavezető szerint a szóban forgó országokat a belpolitikai haszonszerzés vezérli a véget nem érő eljárással, ugyanis otthon rendkívüli népszerűségre tudnak szert tenni a közép-európai államok kritizálásával.
Az igazságügyi miniszter kijelentette azt is: hazánk az eljárás mihamarabbi lezárását javasolja, hiszen a folyamat leginkább politikai nyomásgyakorlásnak tudható be.
– A jogi érveknek vége – szögezte le Varga Judit, akárcsak a járványt megelőzően, most is hozzátéve: a magyar fél az eljárásban már minden hozzá intézett kérdést megválaszolt.
Michael Roth: Egyelőre nem lehet lezárni a magyar és lengyel eljárást
A német EU-elnökség színében a szociáldemokrata államtitkár, Michael Roth, a magyar kormány egyik kritikusa közben újfent a hatékony jogállamisági klauzula mellett állt ki a tanácsi tárgyalási fordulót követően, s megerősítette azt is, hogy
véleménye szerint a lengyelekkel és magyarokkal szembeni, hetes cikkely szerinti eljárást egyelőre nem lehet lezárni.
Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyekért felelős liberális biztosa ugyancsak aggasztónak nevezte, hogy szerinte Magyarország és Lengyelország esetében nincs javulás a jogállamiság terén. Roth legutóbb múlt héten épp az Európai Parlamentben (EP) felszólalva beszélt az uniós támogatásokhoz rendelendő jogállamisági feltételrendszer szükségességéről. Az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az EP immár négy hete, a keretköltségvetésről és a mentőcsomagról szóló alkufolyamatról szólva azt is elmondta: nyilvánvalóan nehéz a dolguk, de a német EU-elnökség azon van, hogy az Európai Parlament igényeit is komolyan vegye.