Nem vezet jóra, ha Európa stratégiai autonómiát akar magának kivívni, ugyanis hiú ábránd, hogy Németország és a kontinens az Egyesült Államok és a NATO hagyományos és nukleáris képességei nélkül meg tudja magát védeni – hangoztatta hírügynökségek szerint Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter a hamburgi katonai akadémián elmondott beszédében. Egyidejűleg azt hangoztatta, hogy ha Joe Biden fog beköltözni a Fehér Házba, akkor megkísérli új alapokra helyezni a transzatlanti kapcsolatokat. – Továbbra is függeni fogunk az USA biztonságpolitikájától, ugyanakkor nekünk, európaiaknak többet kell tennünk, mint amennyit az amerikaiak eddig tettek.
Európának erős partnernek kell lennie, s fel kell hagynia a segítségért kuncsorgó védenc szerepével
– szögezte le.
Az európai stratégiai autonómia koncepcióját azután fogalmazták meg, hogy Donald Trump amerikai elnök számtalanszor bírálta a NATO-t és Németországot amiatt, hogy míg lényegében Washington tartja fent a transzatlanti katonai szövetséget, az európai tagállamok „alig fizetnek” hozzájárulást. Angela Merkel német kancellár többször is úgy reagált e megjegyzésekre, hogy Európa már nem támaszkodhat a régi módon az Egyesült Államokra. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint pedig a nagyobb autonómiára való törekvés „generációnk arra irányuló célja, hogy függetlenebbé és ellenállóbbá tegye Európát a különféle válsághelyzetekkel szemben”. A koncepció legvehemensebb szószólója az „erős Európa újra feltalálását” szorgalmazó Emmanuel Macron francia elnök, aki Kramp-Karrenbauer nézetét a történelem félreértelmezésének nevezte.
Az USA a katonai alapképességek és infrastruktúra hetven százalékát bocsátja a NATO rendelkezésre, s enélkül nem lehetne nemzetközi bevetéseket teljesíteni – mutatott rá a német védelmi miniszter. Példának hozta fel a felderítést, a helikoptereket, a légi tankolást, a műholdas kommunikációt. Nem beszélve a ballisztikus rakéták elleni rakétavédelem csaknem százszázalékos kiépítéséről, valamint a nukleáris elrettentés eszköztára túlnyomó résznek felállításáról. Európában mintegy 76 ezer amerikai katona állomásozik, ezek pótlására évtizedekre és a védelmi költségvetés alapos megemelésére lenne szükség, amit az európai országok jelenleg nem tudnak megengedni maguknak – sorolta a kihívásokat Kramp-Karrenbauer.