Szlovákia október 31-én és november elsején, illetve november hetedikén és nyolcadikán a világon először országos tesztelést hajtott végre, amelyben mintegy 150 magyar szakember is segédkezett. Bár Igor Matovič kormánya nagy sikerként értékelte az akciót, az elmúlt napokban több szakember is arra figyelmeztetett, az így kapott adatok félrevihetik a járvány kezelését. Az egyik alapvető kritika, hogy a kormányzati kommunikáció miatt sokan azt hitték, túl vannak a nehezén.
Ahelyett, hogy csökkent volna az ország mobilitása, a hamis biztonságérzet miatt inkább növekedett.
Figyelembe véve, hogy a több szlovákiai nagyvárosban felállított gyorstesztelő állomásokon szerzett adatok nem vagy csak késve kerülnek bele a hivatalos statisztikákba, érdemes inkább a megbízhatóbb PCR-tesztek eredményeit figyelembe venni. Ez pedig nem fest túl jó képet.
Tizenöt–húsz százalék között mozog a pozitív minták aránya, a napi tíz-tizenkétezer tesztből 1800-2000 biztosan pozitív eredményt hoz.
Október elején ez a mutató a tíz százalékot sem érte el. A kormány azt ígéri, ha sikerül ötszáz közelébe levinni a hétnapos mozgó mediánt, enyhítés jöhet, erre azonban jelenleg kevés az esély. Az érték kétezer felett van.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!