Maga a drag kultúra, és a drag queen-ek is nagyobb figyelmet kaptak idén, mint valaha. A drag queen-ek általában férfiak, akik nőnek öltöznek be és úgy is sminkelik ki magukat. A legnagyobb visszhangot az váltotta ki idén, hogy több országban állami vagy önkormányzati támogatást kapnak azért, hogy gyerekeknek olvassanak fel meséket, természetesen az LMBTQ-ideológiával kapcsolatos történeket.
A transzneműek mellett idén a reflektorfénybe kerültek a transzfajú személyek is. Ők azok, akik nem emberi lényként, hanem egy másik faj képviselőjeként tekintenek magukra.
Egy transznemű férfi például önmagát kutyának is érzi. Ennek értelmében így is viselkedik, csahol és ugat, valamint szereti, ha a fülét vakargatják.
De ott van még egy szintén transznemű lány esete is, aki őznek tartja magát. Ő egy videóban be is mutatta, hogyan szokott legelni, és azt is, hogy milyen a deergasm – ezzel valószínűleg azt akarta szemléltetni, hogyan tud elélvezni egy őz.
Egy másik esetnél olyan személyt ismerhetett meg az internet, aki brit kolumbiai farkasnak tartja magát.
Ő azt mutatta be, hogyan tud morogni az emberekre. Elmondása szerint 10-11 éves volt, amikor látott egy anime filmet a farkasokról, és ekkor dőlt el benne, hogy ő is az.
Hogy a gender ideológia követői mennyire próbálják elmosni a határokat férfi és nő között, azt jól mutatja az is, hogy 2020-ban van, aki nő létére hivatalosan is apuka akar lenni.
Ezért perelt egy transznemű férfi, Freddy McConnell, aki nőnek született, de aztán úgy döntött nemet vált és férfi lesz.
Bár átesett különböző kezeléseken, a női nemiszervét megtartotta, így tudott gyereket szülni. A gyermek anyakönyvi kivonatán értelemszerűen anyaként szerepelt, ezzel azonban nem értett egyet, mert ő az új nemének megfelelően apaként szeretne szerepelni rajta.
A bíróság végül úgy döntött, hogy az anyaság arra a személyre vonatkozik, aki átesik a terhesség fizikai és biológiai folyamatán és megszüli a gyermeket. Bár Freddy fellebbezett az ítélet után, a fellebbviteli bíróság is úgy döntött, hogy ő az édesanya. Freddy azonban elmondása szerint nem adja fel a dolgot, még tovább viszi az ügyét.
A nemiség határait feszegette idén a Proud Trust nevű szervezet is.
Ők egy kisokost adtak ki egy hozzátartozó programsorozattal, ahol azt tanítják a gyerekeknek, hogy nem szabad azt mondani női vagina vagy férfi pénisz.
Ezek helyett azt kell mondani, hogy egy személy vaginával/pénisszel, mert nem minden nőnek van vaginája és egy férfinél sem magától értetődő, hogy pénisze van.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!