Az amerikai szenátus republikánus tagjai nem akarják február közepénél előbb megindítani a Donald Trump volt elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárással (impeachment) kapcsolatos meghallgatásokat – legalábbis ez derült ki a százfős testület republikánus párti kisebbségének vezetője, Mitch McConnell nyilatkozatából. A politikus azzal érvelt, hogy így mindkét pártnak lenne elég ideje felkészülni az eljárásra, másfelől pedig „mind Donald Trump, mind a szenátus, mind az elnöki intézmény megérdemli azt, hogy a folyamat annak teljességében és kiegyensúlyozottságában valósuljon meg” – idézte a The New York Times. McConnell javaslata szerint a szenátus hivatalosan január 28-án kezdene el foglalkozni az üggyel, Trumpnak pedig február 4-ig kellene reagálnia a vádakra, majd a volt elnöknek még egy hete lenne arra, hogy tárgyalás előtti beadványokat nyújtson be. Chuck Schumer, a szenátus demokrata többségi vezetője ezzel szemben arról tájékoztatott pénteken, hogy már hétfőn a szenátus elé kerülhet az ügy.
Az ütemtervet a demokrata szenátoroknak is jóvá kellene hagyniuk, a képviselőházban és a szenátusban egyaránt többségbe kerülő pártnak ugyanakkor az a célja, hogy az impeachmenttel egy életre eltiltsák Trumpot mindenféle hivatali pozíció betöltésétől, így kérdéses, hogy rábólintanak-e McConnell halogatási javaslatára. Donald Trump mindenesetre egy prominens dél-karolinai ügyvédet, Butch Bowerst bízta meg képviseletével az eljárásban, aki George W. Bush kormányzása idején az igazságügyi minisztériumnál tevékenykedett. Az alkotmányos felelősségre vonási eljárást a képviselőház kezdeményezte Trump ellen, akit azzal vádolnak, hogy felkelésre buzdított a kongresszus ellen, miután a Capitolium elleni, január 6-i ostrom előtt egy tüntetésen gyújtó hatású beszédet mondott.
Mint arról már korábban írtunk, közben Georgia állam frissen megválasztott republikánus képviselője, Marjorie Taylor Greene tovább szítja a tüzet, és Joe Biden elnökségének már az első napján impeachment eljárást kezdeményezett a frissen hivatalába iktatott demokrata párti elnökkel szemben. A politikus a Twitter-mikroblogon tudatta: az elnök ellen a vélt ukrán üzleti kapcsolatai és hatalommal való visszaélés miatt kezdeményezett eljárást. Mint fogalmazott: Joe Biden alkalmatlan az elnöki poszt betöltésére.