„Autoriter a rendszerünk” – interjú a belarusz hatalom emberével

A 65 éves Gennagyij Davidko érdekes személyiség: eredetileg színész és televíziós műsorvezető, 2004 óta parlamenti képviselő. A 2010-es elnökválasztást követően hat évig az Európai Unió szankciós listáján szerepelt. 2018 óta a legnagyobb belarusz társadalmi mozgalom, a Belaja Rusz vezetője, amelynek nagy szerepe lehet a jövőben, ha az ország elindul a parlamentarizmus útján.

Gennagyij Davidko a belarusz politikai elit fontos figurája.

– Elképzelhető, hogy Belarusz a parlamentarizmus felé mozdul el a jelenlegi elnöki hatalomtól. Ha így lesz, az ön által vezetett mozgalom a legfontosabb kormánypárti politikai erővé válhat.

– Jelenleg a legmagasabb szinteken és a lakosság körében is hiányzik a parlamentarizmushoz szükséges politikai kultúra. Az emberek nem tudják megkülönböztetni az egyik pártot a másiktól. Baloldal, jobboldal, centrista – ezeket a fogalmakat egyáltalán nem értik az emberek. A bal biztosan valami rossz, vagy radikális. A jobb valami megmagyarázhatatlan, valami burzsoá. Itt még közrejátszik a szláv mentalitás is: az emberek személyes tulajdonságokat látnak egy másik emberben, de nem egy párt képviselőjeként tekintenek rájuk, aki egy ideológiát képvisel. Mi a szakmád, mennyit keresel, hol élsz, hol dolgozol, milyen családod van – ez az, ami számít. Hogy milyen párthoz tartozol, itt senkit nem érdekel. Ebben a tekintetben a lakosságot oktatni kell. Az augusztusi események azt mutatják, hogy a társadalom konszolidációjának az egyik lehetséges módja a politikai vélemények pluralizmusában keresendő. Ha ezt a politikai különbséget értik majd az emberek, akkor elkerülhetővé válik a zűrzavar. Például az egyik pártban euróintegráció lesz a kitűzött cél, a másikban az Uniós Állam (Belarusz és Oroszország 1996-ban létrehozott szövetsége – a szerző) – ezt az egyszerű ember is könnyen megérti. Jelenleg hivatalosan tizenöt pártunk van, de a valóságban ezek egymás programját ismétlik.

Gennagyij Davidko a belarusz politikai elit fontos figurája.

– Belaruszban a lakosság nem foglalkozik és nem is bízik a politikai pártokban. Ez miért van így?

– Azért, mert erős elnökünk van, aki már hosszú ideje köztiszteletnek örvend és a nép támogatja. Maga az elnök sem akarta korábban ezt a politikai teret választékossá tenni. Autoriter rendszerünk van – ezt az elnökünk is elismeri. Tekintélyes, erős vezetőnk van, nagy hatalommal. Azonban ezzel együtt az elnök most realizálta, hogy mi lesz, ha távozik a hatalomból, és a helyére olyan ember érkezik, aki gyengekezű vagy valamilyen külső befolyás alatt áll – legyen az nyugati vagy keleti, nem is ez a lényeg –, akkor nagyon nehéz helyzetbe hozhatja az országot.

– Mi lesz az új felállásban a Belaja Rusz szerepe?

– A legrövidebb időn belül párttá fogunk alakulni. Ennek nem Belaja Rusz lesz a neve, magát a mozgalmat leválasztjuk a párttól. Az új párt neve valószínűleg Belarusz Népi Egység pártja lesz, és a terveink szerint már a legközelebbi helyhatósági választásokon részt is veszünk. Politikai erőként az elnöki hatalmat és az egykamarás parlamentet támogatjuk. Nyilvánvalóan lesz egy valódi hatalmi decentralizáció, azt szeretnénk, hogy a helyi végrehajtó hatalmat az adott területen válasszák. El akarjuk érni, hogy a kormányban a pártoknak legyen meghatározott kvótájuk. Például a rendvédelmi blokk az elnök jogosítványa marad, de a többi minisztériumba a parlamenti pártok jelöljenek saját embert. Ami az elnöki ciklusok számát vagy a halálbüntetés kérdését illeti: ezek vitatott témák, amelyekről országos referendumon kell dönteni.

– Vagyis mit gondol pontosan a hatalom leválthatóságáról?

– Több kollégám is úgy véli, hogy az alkotmányban kell korlátozni az elnök ciklusait. Én másképp gondolom, szerintem ez nem demokratikus. Ez is a szláv mentalitásból fakad. Isten, nap, cár, családfő – ezek a szláv hagyományok. Tegyük fel, hogy az elnök négy évig dolgozik, képbe került, belejött, eltelt újabb négy év, és nagyon jól dolgozik, mindenki elégedett vele, az egész nép imádja. De az alkotmány szerint nem maradhat. Mi akadályozza meg az embereket abban, hogyha nem tetszik, akkor nem választják újra a második ciklusa végén? Szerintem ez a szabadságjogok korlátozása. Ha kell, legyen rendesen kidolgozva az alkotmányban a leválthatóság folyamata, és azután nem kell aggódni az elnöki hatalom miatt.

Alekszandr Lukasenka. Erős vezető.

– Mi jellemzi a külpolitikai nézeteiket?

– Ezt a kérdést még aktívan tárgyaljuk, de úgy néz ki, hogy az Orosz Föderációval lévő elmélyített integráció mellett foglalunk állást, az Uniós Állam keretein belül, de a szuverenitás megőrzésével. Belaruszban nagyon fontos a szociális összetevő. A dolgozók és a családjaik is széleskörű csomagot kapnak – kezdve az ingyenes orvosi ellátással, a szanatóriumokon és ingyenes utazási lehetőségeken át egészen a gyerekek táboroztatásáig. Ez nagy eredménye a rendszerünknek. Oroszországban ez nem így van. Nem akarjuk elveszíteni mindazt, amit elértünk. Egy elmélyült integráció komoly kapitalisták érkezésével járhat, mert az orosz állam egy erős kapitalista állam, miközben Belaruszban szocialista állam van. Nálunk az állam dominálja a piacot és a termelést, Oroszországban a magántőke. Itt van egy erős eltérés a két rendszer között, amely kárt okozhat az országunkban. Jelenleg azonban csak egy prioritást látunk – a keleti irányt, mert a Nyugat sajnos politikailag nagyon elkötelezett, Európát az Egyesült Államok befolyása dominálja, és olyan folyamatok zajlanak, amelyek maguknak az európaiaknak sem tetszenek.

– Belarusz az egyetlen ország Európában, ahol még van halálbüntetés. Ön azt a munkacsoportot vezeti, amely ennek az eltörléséért küzd.

– A politikai vezetésben elég egységesek vagyunk abban, hogy halálbüntetésre már nincs szükség, el szeretnénk törölni azt, azonban ez a kérdés rendre akadályokba ütközik. Az elmúlt években elvégzett közvélemény-kutatások mind azt mutatták, hogy a lakosság nagy része támogatja a halálbüntetést, és a legutóbbi, 1996-os referendumon is a megtartására szavaztak (akkor a lakosság 80,44 százaléka ellenezte a halálbüntetés eltörlését – a szerző). Azonban vannak jó nemzetközi példák – Franciaországban is referendumra vitték a kérdést, és a lakosság a halálbüntetés mellett foglalt állást, azonban ez nem akadályozta meg a hatalmat abban, hogy ne hallja meg a nép hangját. A demokrácia egyfajta takaró, amivel ha kell, betakarják magukat, ha nem kell, akkor nem.