Belaruszban már nyoma sincs a tömegtüntetéseknek

Aljakszandr Lukasenka győzelmet ünnepelt az Összbelarusz Népi Kongresszuson – így is lehet jellemezni a február 11–12-én, a rendszer legitimációjának céljából megszervezett eseményt. Minszkben érezni lehetett a folyamatos havazáson és a járványon is átszűrődő, általános depresszív hangulatot, de az élet immár a hatalom által diktált feltételek szerint haladt a piros-zöld zászlókkal kirakott utak mentén. Beszámolónk a belarusz fővárosból.

Traktor takarítja a minszki utcákat a folyamatos havazás alatt. Fotó: Bendarzsevszkij Anton

Nyomát sem találni már a belarusz fővárosban az augusztusban kezdődő, tömegeket vonzó tüntetéseknek. Kétségtelen, hogy a zord hideg időjárás is a tiltakozások ellen játszott – szinte minden beszélgetőpartnerem időjárás-elemzéssel kezdte a beszélgetést. Tavaly kifejezetten enyhe, „európai” volt a tél, idén azonban hónapok óta gyakorlatilag minden nap havazott, és a hőmérséklet -15-20 fokos tartományban maradt.

Traktor takarítja a minszki utcákat a folyamatos havazás miatt
Fotó: Bendarzsevszkij Anton

– A tél idén bepótolta a lemaradást – mondták a helyiek. Az időjárás mellett a koronavírus is megnehezíti a belaruszok mindennapjait: az ország nagyon későn vezetett be korlátozásokat, és az ipari termelés, amely a belarusz gazdaság gerincét alkotja, egyetlen napra sem állt le. A hivatalosan napi kétezer fő körüli megbetegedésről szóló számok hitelessége erősen kétséges, miközben szinte mindenki, akivel beszéltem, már átesett a koronavíruson. Belarusz azonban a korlátozásokat is egyedülálló módon kezelte: befelé bárki jöhet (bár újabban karanténba kell vonulni), ám a belarusz állampolgárok nem hagyhatják el az ország területét – a hatalom szerint azért, hogy elejét vegyék a koronavírus visszahurcolásának, az ellenzék szerint viszont azért, hogy megnehezítsék a rendszerrel elégedetlenek helyzetét.

Akárhogy is van, az üzletekben és a nyilvános helyeken az emberek már valóban elővigyázatosak, hordják a szájmaszkokat, és kerülik a tömeget. Nincs nyoma ugyanakkor a fehér-piros-fehér zászlóknak, a belarusz ellenzék szimbólumának. A zászló a belarusz nemzeti érzést és függetlenséget – és újabban a hatalommal szembeni ellenállást szimbolizálja, és a belarusz történelmi hagyományokban gyökerezik. Az első, 1918-ban alakult független belarusz állam is ezt a jelképet használta, igaz, nem sokáig: kilenc hónappal később a Minszkbe bevonuló bolsevik csapatok felszámolták a független nemzetállamot, a kormány emigrációra kényszerült. Azóta ez hivatalosan is a világ leghosszabb ideje emigrációban működő kormánya, amely több mint száz éve bízik a visszatérésben.

Az augusztus 9-i elnökválasztás után a feltételezett csalások ellen tüntető tömegek legfontosabb szimbólumává vált a fehér-piros-fehér zászló: ezt a színkombinációt lehetett látni az emberek ruháján, kifeszítve a tömegben, kiakasztva a házak erkélyein, graffitiken vagy udvarokban.

Mára ezeknek sem maradt semmi nyoma: az üres utcákat végig a hivatalos, piros-zöld lobogók tarkítják, és ezeket láthatjuk immár az épületeken és köztereken is. A tüntetések után azonban sokaknál ott lapulnak otthon a függetlenséget szimbolizáló zászlók, de már senki nem meri kiakasztani őket az ablakba: órákon belül kopogtatnának. Első alkalommal pénzbüntetés – a minimálbér többszöröse –, második alkalommal már akár több hetes börtön is járhat a fehér-piros-fehér színekért.

A Köztársaság Palotája, ahol a kongresszus zajlott
Fotó: Bendarzsevszkij Anton

„Egység. Fejlődés. Függetlenség.” Ezzel a mottóval rendezték meg Minszkben a hatodik Összbelarusz Népi Kongresszust. A rendezvényt maga Aljakszandr Lukasenka találta ki 1996-ban, folytatva a szovjet hagyományokat: az állam által gondosan kiválogatott képviselők a népet reprezentálják, és egy ötéves, javarészt gazdasági tervet fogadnak el, amely aztán eljut a végrehajtó hatalmi szervekhez. A kétnapos eseményen közel kétezer-hétszáz ember vett részt, a belarusz ellenzék képviseletében azonban gyakorlatilag senki sem, és a delegált résztvevők 75,6 százaléka a 41 év feletti korosztályból került ki.

– Az országban összességében stabilizálódott a helyzet, a tüntetések csúcspontján már túl vagyunk, protest-megnyilvánulások gyakorlatilag nincsenek

– jelentette a kongresszus napján a belarusz titkosszolgálat vezetője, Ivan Tertel. A hatóságok azonban nem lankadnak, érződött a feszültség végig az egész rendezvényen. Bár a Köztársaság Palotája körül, ahol a kongresszus zajlott, csak elvétve lehetett rendőrt látni, a környező udvarokban ott állomásoztak a különleges egységek, arra az esetre, ha történne valami. A külföldre kényszerült ellenzék nagyszabású akciókra buzdított, ami miatt az esemény pontos programját végig titokban tartották. Az ellenzéki akciókból aztán nem lett semmi, a kongresszussal szembeni tiltakozás néhány különálló, mobilra felvett flashmobban nyilvánult meg.

Aljakszandr Lukasenka beszédet tart az Összbelarusz Népi Kongresszuson
Fotó: Vsebel.by

Az idei Összbelarusz Népi Kongresszus fő célja a hatalom legitimációja volt: megmutatni, hogy a nép kitart az elnök mellett, és a belpolitikai válságból a hatalom került ki győztesen. Lukasenka a rendezvény mindkét napján fellépett az összegyűlt képviselők folyamatos tapsviharától kísérve. Az előadását elnézve úgy tűnt, hogy a magabiztossága visszatért, és újra nyeregben érzi magát. Az első napra tervezett kétórás beszédét végül majdnem négyórásra nyújtotta. Nem történt meg ugyanakkor az, amitől sok szakértő tartott, hogy a protestmozgalom elapadásával az alkotmányreform is feledésbe merül. A belarusz vezető megismételte a korábbi ígéretét, hogy az év folyamán kidolgoznak egy új alkotmányt, amelyről 2022-ben rendeznek népszavazást. Továbbra sem derült ki viszont, hogy abban milyen szerepe lesz az elnöknek. Félő, hogy a politikai válság leküzdésével túl erős lesz a csábítás a pusztán kozmetikai változtatásokra.