Ringatja a csönd a Visztulát.
A folyó és a tenger közé szorult elblagi dombon álló katedrális pedig a csöndet.
Fromborkban vagyunk. A városkában, amit szintúgy elfelejtett benőni a 21. század.
Óporosz halászfalucska volt itt egykoron. S a szó, hogy „óporosz”, már önmagában história, misztikum, régmúlt idők borzongató varázslata, zsolozsmája…
Mondják, a falu fölé még Szent Anzelmus emeltette az első templomot. És ne keverjék össze ezt a Szent Anzelmust a canterbury szenttel. Ez a templom építő Anselmus Warmia első püspöke volt. Ebbéli méltóságában pedig osztozott például a mi Báthory Andrásunkkal. S hogy az „óporosz” mellé mondjak még egy misztikus szót, hát ez a Báthory András a Gutkelet nembeli Báthoryak sarja volt, atyja idősb Báthory András szatmári kapitány, anyja Majláth Margit. Nagybátyja pedig maga Báthory István lengyel király. Ott is nevelkedett Krakkóban, a királyi udvarban, és a pultuski jezsuitáknál tanult. Alig 21 éves, amikor 1584-ben már warmiai segédpüspökké léptetik elő. 1599-ben Báthory Zsigmond hazahívja Erdélybe, és lemond a javára a fejedelmi címről. András talán érezte végzetét, és csak nagyon vonakodva fogadta el a fejedelmi címet. De elfogadta. És ez lett a veszte. Sem a fényességes Porta, sem a Habsburg császár, sem az erdélyi szászok, de még a székelyek sem támogatták. Egyedül Székely Mózes kapitány állt mellette. Mihály havasalföldi vajda pedig erős sereggel támadt Andrásra, és Habsburg Rudolf százezer arannyal megvette a székelyeket, hogy ők is álljanak be a vajda seregébe a fejedelem ellen harcolni. Végül Nagyszeben mellett, Sellenberknél legyőzték András hadait. A Lengyelhon felé menekülő Andrást Csíkszentdomokos határában egy székely katona, Balázs Ördög Mihály 1599. október 31-én baltával agyonverte.
S hogy miért meséltem el mindezt?
Nem tudom… Talán azért, hogy ámulatba ejtsem hallgatóságomat széleskörű történelmi ismereteimmel… Vagy csak azért, mert még nem érzek elég erőt, hogy megfejtsem Frombork titkát…
De azért nekiveselkedek.
Tehát Szent Anzelmus építtette az első templomot ide. Aztán a Német Lovagrend harcosai felperzselték az addigi püspöki székhelyet, Braniewót, így a püspökség és a káptalan átköltözött Fromborkba. S mivel egy püspökségi és káptalani székhelynek nem elegendő egy templomocska, hát 1329-ben nekiláttak a gótikus székesegyház felépítésének. Alig ötvenkilenc esztendeig építkeztek, alig két-három kőmíves s egyéb mesterember-generáció halt ki, ment nyugdíjba, s lám, 1388-ban máris készen állt a katedrális. És belenézett a gótika szemébe – és egymásba szerettek. De nem adatott meg nekik a békés, boldog szerelem, s a méltóságos, csöndes ég felé fordulás. Ugyanis ettől kezdve szünet nélkül háborúzott egymással a Német Lovagrend és Lengyelország. És ebből a csatározásból Frombork sem vonhatta ki magát. Alig négy évvel a grünwaldi csata után, 1414-ben már az egyesült lengyel-litván hadak ostromolják Fromborkot. Az 1454 és 1466 között dúló harcok idején Frombork már lengyel fennhatóság alatt áll. A gótikus katedrálist és a várat cseh huszita zsoldosok védelmezték a Lovagrend lovagjaitól – és ennek azért van némi diszkrét bája…