Sürgősségi felhasználásra engedélyezték Hongkongban a kínai Sinovac elnevezésű, koronavírus elleni vakcinát. A helyi média arról számolt be, hogy pénteken megérkezhet az első adag szállítmány, miután kedden egy kormányzati testület egyhangúlag támogatta az oltóanyag beszerzését: szerintük a használat engedélyezésének előnyei felülmúlják az esetleges kockázatok mértékét. A hongkongi hatóságok korábban már jóváhagyták a Pfizer–BioNTech vakcinák alkalmazását, melyből a hónap végére várják az első szállítmányt.
– Hamarosan megérkezik Hongkongba az első adag, egymillió Sinovac típusú oltóanyag
– áll a kormány közleményében megerősítve, hogy péntek délutánra várják a kínai vakcinák szállítmányát.
A Sinovac megérkezésével egyúttal az oltási kampány is elindulhat Hongkongban. Az ütemterv szerint a lakosok online felületen nyújthatnak be kérelmet. Először az egészségügyi dolgozók fogják megkapni, valamint azok, akik a veszélyeztetett csoportokba tartoznak – például az idősek vagy a krónikus betegségben szenvedők. Szintén az elsők között kaphatják meg a koronavírus elleni oltást azok, akik Hongkong határain túl dolgoznak, beleértve a teherautó-sofőröket, valamint a légi és tengeri közlekedésben és szállítmányozásban dolgozókat. Az első oltások beadás jövő pénteken történhet. Patrick Nip kormánytisztviselő sajtótájékoztatóján igyekezett arra ösztönözni a lakosságot, hogy oltassák be magukat, hiszen ez a családjuk, a közösség, valamint a város egészségügyi rendszerének védelme miatt is fontos.
– A koronavírus elleni oltások az egyik legfontosabb eszközei az egészségügyi rendszerünk túlterhelésének megelőzésére és a normális élet folytatására
– jelentette ki Sophia Chan, Hongkong élelmezésügyi és egészségügyi minisztere, hangsúlyozva, hogy a kormány által jóváhagyott oltások biztonságosak és hatékonyak.
Sajtóértesülések szerint az oltásokat négyféle létesítményben fogják beadni Hongkongban: oltási központokban, magánklinikákon, kórházi felügyelet alatt álló mentőállomásokon, valamint az egészségügyi dolgozók az idősek és fogyatékkal élők gondozási otthonaiba is kimennek. Az oltásra jelentkezők kiválaszthatják, hogy mely vakcinát szeretnék megkapni, valamint az oltás beadásának helyét és időpontját is kiválaszthatják. A lakosoknak fel kell majd mutatniuk személyi igazolványukat, valamint – amennyiben az elsők között szeretnék megkapni az oltást – igazolniuk kell, hogy veszélyeztetett csoportba tartoznak. Az oltás után papíralapú igazolást fognak kapni arról, hogy beoltották őket, valamint később a kormány által működtetett, internetes felületen is elérhetik azt. A South China Morning Post hírportál értesülései szerint az első oltásokat követően a tisztviselők felmérik, hogy a 16 és 59 év közöttiek becsléseik szerint mikor kaphatják meg az oltást, mely függ a lakosság oltási igényétől, valamint Hongkong vakcinaellátottságától. Úgy tűnik azonban, hogy a hongkongi tisztviselők nehéz feladat elé néznek, ugyanis a lakosság körében meglehetősen magas a bizalmatlanság a kínai hatóságok iránt.