Nem enyhít egyhamar Európa a járványügyi korlátozásokon

Európa lakossága abban reménykedett, hogy kiszabadulhat a karanténból a tavasz közeledtével – ám eddig kizárólag a vírusmutációk szabadultak el. A kontinens emiatt pedig már javában a harmadik hullámra készül: a nyitás kitolódik, és az ígért enyhítések helyett több olyan ország is szigorít, amely már egyébként is sokkal inkább korlátozza az emberek szabadságát, mint hazánk.

2021. 02. 26. 18:38
null
Védõmaszkos férfi megy a prágai Károly hídon 2021. február 24-én. Csehországban rekordmagasra nõtt a kórházban kezelt súlyos koronavírus-betegek száma, ezért a kormány úgy döntött, hogy szigorít a vírus miatt bevezetett korlátozásokon. Fotó: Petr David Josek Forrás: MTI/AP/
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Anglia

Anglia járványügyi korlátozásainak feloldására március 8-tól kezdve négy lépésben kerülne sor – ám kizárólag akkor, ha az előfeltételek ezt lehetővé teszik.

A teljes nyitásra csupán június 21-től lehet számítani, amikorra már semmilyen jogi korlátozás nem lenne érvényben.

Az országban január 4-e óta tart a teljes zárlat, amely olyan szigorú szabályokra épül, mint a lakhelyelhagyási tilalom és az online oktatás.

Boris Johnson brit miniszterelnök egy tanulóval beszél az angliai Accrington egyik iskolájában 2021. február 25-én. Angliában a nyitási terv első lépéseként, március 8-án megindulhat a tanítás az összes iskolában
Fotó: MTI/AP/AFP/Anthony Devlin

A négy szakaszból álló, „óvatos” kormányzati tervről Boris Johnson brit kormányfő elmondta: egyenes út a szabadság felé, ahonnan megeshet, hogy vissza kell fordulni.

Az Egyesült Királyságban csütörtökön 9985 új megbetegedést és 323 új halálesetet regisztráltak. A világjárvány kezdete óta mintegy 4,15 millió ember kapta el a koronavírust, és százhuszonkétezren hunytak el a betegségben.

Franciaország

A koronavírus brit variánsa már a fertőzések felét teszi ki Franciaországban

– közölte Jean Castex miniszterelnök, hozzátéve: egy harmadik hullámtól tart a kormány.

Dunkerque-ban, Nizzában és a francia Riviéra tengerparti településéinek egy részén már lakhelyelhagyási tilalom lép életbe, mivel a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma ezeken a helyeken jóval meghaladja a kormány által kijelölt kétszázötvenet – jelentette be Olivier Veran francia egészségügyi miniszter.

Olivier Veran francia egészségügyi miniszter sajtótájékoztatót tart a koronavírus-járvány korábbinál fertőzőbb variánsainak megfékezése érdekében tervezett intézkedésekről Párizsban 2021. február 25-én
Fotó: MTI/EPA/AFP/Stephane de Sakutin

Több európai szomszédjával ellentétben Franciaország nem vezetett be újabb teljes zárlatot, azt remélve, hogy a december 15-e óta érvényben lévő éjszakai kijárási tilalom elegendő lesz a pandémia megfékezésére.

– Minden erőnkkel törekednünk kell arra, hogy elkerüljük az újabb országos zárlatot, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez lehetséges

– figyelmeztetett Gabriel Attal kormányszóvivő.

A járvány kezdete óta több mint nyolcvanötezren hunytak el a betegségben, és összesen mintegy 3,7 millióan fertőződtek meg az országban.

Németország

Angela Merkel német kancellár arra figyelmeztetett, hogy az ország a járvány harmadik hullámában találhatja magát, ha túl korán enyhítenek a korlátozásokon.

Mindezt azután jelentette ki, hogy két hónap teljes elszigeteltség után Németország tíz tartományában is visszamehettek a gyerekek a bölcsődékbe, az óvodákba és az általános iskolákba – miközben a koronavírus újabb variánsai söpörnek végig az országon.

Angela Merkel német kancellár védőmaszkban érkezik a kabinet heti munkaülésére a berlini kancellári hivatalba 2021. február 24-én. Németországban az új vírusváltozatok terjedése miatt romlottak a járványügyi mutatók
Fotó: MTI/AP/Kay Nietfeld

– A mutációk miatt a járvány új időszakához értünk, amely egy harmadik hullámot eredményezhet

– jelentette be a kormányfő. Mivel az oltási kampány lassúságán túl a járványügyi mutatók is egyre romlanak, kevés az esély rá, hogy hamarosan véget ér a december óta tartó teljes, országos zárlat.

Az oltási kampány révén a lakosság mindössze 4,5 százaléka kapta meg legalább az első oltást, és bő két százaléka mind a két adagot. A járvány kezdete óta az áldozatok száma közel hetvenezerre emelkedett az országban.

Lengyelország

Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter elmondta, hogy a harmadik hullám várhatóan március végén vagy április elején tetőzik majd Lengyelországban. Ennek ellenére nemrég országszerte kinyithattak a sípályák, a mozik, a színházak és a szállodák is.

Turisták a lengyel Tátrában fekvő üdülőhelyen, Zakopanéban 2021. február 17-én. Február 15-től egyelőre a hónap végéig újra kinyithattak a szállodák Lengyelországban
Fotó: MTI/PAP/Grzegorz Momot

A kormány azonban figyelmeztetett rá, hogy a lazításokat a járványügyi helyzettől függően bármikor visszavonhatják

– mint ahogyan azt az északkelet-lengyelországi Varmia-Mazúriai vajdaságban már meg is tették. Az országban az enyhítések óta napról napra emelkedik a fertőzöttek száma, csak csütörtökön 12 143 új esetet jelentettek.

Csehország

Az eddigi legszigorúbb járványügyi korlátozásokról döntött csütörtökön a cseh kormány az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök elmondta, jövő hétfőtől kezdve három hétre betiltják a lakosság szabad mozgását az egyes járások között, teljesen bezárják az iskolákat, az óvodákat és a még nyitva tartó üzletek egy részét is. Szerda éjféltől ráadásul már Csehországban is kötelező az FFP2 típusú vagy a hasonló védelmet nyújtó maszkok viselete a közösségi helyeken, szombattól pedig már a munkahelyeken is.

2021. február 25-től Csehországban is kötelező az FFP2-es védőmaszk vagy egyszerre két sebészi maszk viselése az egészségügyi intézményekben, a tömegközlekedési eszközökön, valamint a bevásárlóközpontokban
Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

– A koronavírus új mutációi nagyon agresszívak, ezért korlátozó intézkedések szükségesek

– közölte a kormányfő.

Csehországban a járvány kitörése óta nem volt ilyen magas a kórházban kezelt fertőzöttek száma: mintegy hétezer koronavírusos beteget kezelnek, közülük több mint 1400-nak súlyos az állapota. A lakosságarányos fertőzöttségi szintet tekintve pedig az Európai Unió élén jár az ország. Az EU Járványügyi és Betegségmegelőzési Központjának kéthetes időszakról készített összegzése alapján százezer lakosra nézve 1120 az új megbetegedések száma, ami kiugróan magas a tagállamok 283-as átlagához képest.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.