Az AfD Rajna-vidék–Pfalzban is a harmadik számú az SPD és a CDU után, 10 százalék körüli eredménnyel, gyengülve a 2016-os 12,6 százalékhoz képest. A Zöldek erősödtek, nagyjából 8 százalékot szerezhettek a 2016-os 5,3 százalék után. Az FPD az öt éve elért 6,3 százalékos szint körül végezhetett. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte a Szabad Választók (FW) pártja is várhatóan nagyjából 5,7 százalékkal szerez képviseletet a mainzi Landtagban.
Winfried Kretschmann baden-württembergi miniszterelnök, a Zöldek vezetője első nyilatkozatában jelezte, hogy nem ragaszkodik eddigi koalíciós partneréhez, a CDU-hoz, amellyel végig feszült viszonyban dolgoztak. Mint mondta, a választás eredményét nagy hálával és alázattal fogadja, és a kormányfői munka folytatására vonatkozó megbízásnak tekinti. Ezért a Zöldek valamennyi „demokratikus” párttal megbeszélést kezdeményeznek a kormányzati együttműködés lehetőségéről – tette hozzá Kretschmann, akinek pártja régóta világossá tette, hogy sok koalíciós formát elképzelhetőnek tart, de az AfD-vel semmi szín alatt nem hajlandó együttműködni.

Fotó: MTI/AP/DPA/Thomas Frey
Malu Dreyer rajna-vidék–pfalzi miniszterelnök, az SPD vezetője sem foglalt állást egyértelműen a következő kormányát alkotó koalíció összetételével kapcsolatban. Azt viszont kiemelte: soha nem titkolta, hogy igen jónak tartja az együttműködést az eddigi partnerekkel, a Zöldekkel és a liberálisokkal.
A CDU részéről az első nyilatkozatokban valamennyi vezető politikus csalódottságról beszélt.
Paul Ziemiak, a párt szövetségi szervezetének főtitkára berlini székházukban tett sajtónyilatkozatában nagyon rossznak nevezte a választási eredményt, amely szerinte a három Bundestag-képviselő távozását eredményező botrányokra, a koronavírus-járvány lassítására tett kormányzati intézkedések körüli elégedetlenségre és a győztes pártok vezetői, Winfried Kretschmann és Malu Dreyer kiemelkedő személyes támogatottságára vezethető vissza.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkára, Markus Blume súlyos vereségnek nevezte a CDU eredményét. Szerinte a testvérpárt kudarca a szövetségi szintű politika nem megfelelő teljesítményének, egész pontosan a járvány kezelése körüli gondoknak tulajdonítható. Ezért – tette hozzá – gyors eredményekre és sikerekre van szükség a járvány elleni védekezésben, hogy a CDU és a CSU szövetsége a szeptemberi Bundestag-választásra visszaszerezze az elpártolt választók bizalmát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!