EMNP: Kapjanak nemzeti színházi státust a nagyváradi színházak!

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) aláírásgyűjtésbe kezd, hogy támogatást szerezzen ahhoz az elképzeléshez, mely szerint a nagyváradi Mária Királyné Színház és a Szigligeti Színház maradjanak önállóak és kapják meg a nemzeti színházi státust – írja Pap István az Erdély Online hírportál cikkében.

Forrás: ERDON.RO2021. 05. 23. 22:01
Csomortányi István és Zatykó Gyula Forrás: ERDON.RO
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– mondta Csomortányi, hozzátéve, hogy nem tesznek a gyűjtőívekre semmilyen pártlogót vagy jelet, hogy ezzel is elkerüljék azt, hogy bárki is emiatt vonja meg támogatását a kezdeményezéstől. Kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy szeretnének minél több aláírást összegyűjteni, de nincs előre meghatározva az, hogy szám szerint mennyit, mint ahogy határidőt sem szabtak meg, amíg gyűjtik az aláírásokat. A támogatók aláírhatják az íveket a párt nagyváradi, Kálvin utcai székhelyén, de le is tölthetik majd a formanyomtatványt az internetről, és aláírathatják azokat barátokkal, ismerősökkel, szomszédokkal, majd az íveket elvihetik a pártszékházba.

Zatykó Gyula felvetette, hogy a formanyomtatványokat elküldhetik az RMDSZ-nek és a PNL-nek is, hogy közösen gyűjtsék az aláírásokat.

Arra a felvetésünkre, hogy ezt a javaslatot néhány hónappal ezelőtt már a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezete is felvetette anélkül, hogy arra a megyei tanács fogékony lett volna, Csomortányi István azt mondta, hogy eddig nem tudott erről,

„de az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a PSD-vel is egyetértenénk egy kérdésben, ami a történelem folyamán talán az első eset volna”.

Filharmónia

Az aláírásgyűjtési íven nem szerepel a filharmónia ügyének rendezése, de az EMNP-nek erre az intézményre vonatkozóan is van javaslata. Zatykó Gyula elmondta, hogy az országban a filharmonikus zenekarok nem kiemelt állami intézmények, ezeket a helyi önkormányzatok tartják fenn, mindazonáltal az iskolák működtetéséhez hasonlóan megoldható lenne a filharmónia vegyes finanszírozású fenntartása, vagyis az infrastrukturális és működési költségeket a megyei önkormányzat állná, viszont az intézmény munkatársainak bérét a szakminisztérium biztosíthatná, ezzel újabb anyagi terhet lehetne levenni a megyei tanács válláról.

Munkaszerződések

A művészek munkaszerződései kapcsán Csomortányi István elmondta, hogy ebben a vonatkozásban a nagyobb problémák a Mária Királyné Színházon belül vannak, ugyanis a Szigligeti Színházban már most is nagyon kevés a meghatározatlan időre szóló munkaszerződések száma, a legtöbben meghatározott időre szólók alapján dolgoznak. Csomortányi hozzátette, hogy

a Szigligeti Színház esetében már semmiképpen sem lenne szabad lejjebb menni, azaz tovább csökkenteni a meghatározatlan idejű munkaszerződések számát.

A EMNP politikusa szerint a váradi színházban olyan kiemelt színházi státust kellene létrehozni, mint Magyarországon a Nemzet Színésze. Vagyis lenne egy csoport a társulaton belül, akiknek meghatározatlan időre szóló szerződésük van, és amikor egy ilyen hely bármilyen indok miatt felszabadul, akkor a társulaton belül másvalaki kapná meg ezt a státust.

Egy kis politika

Végezetül Csomortányi István kifejtette, hogy fontos lenne megszüntetni a kulturális intézmények és a politika összefonódását. Mint fogalmazott:

„Óriási szolgálat lenne valamennyi magyar kulturális intézményre nézve, ha a különböző politikai szereplők ezeknek az intézményeknek a napi életét nem mérgeznék a saját jelenlétükkel.

Nem gondolom azt, hogy a Várad folyóiratnak vagy a Szigligeti Színháznak hasznos volt az, hogy az RMDSZ kampányeszköznek használta őket a tavaly. Az nem tartható állapot, amikor egy színházi előadás egy politikusi felszólalással kezdődik vagy amikor egy kulturális lap pártkiadványok készítését könyveli el saját belső könyvelésében. Éppen elég nekünk az a folyamatos konfliktuslehetőség, ami a megye soknemzetiségű struktúrájából adódik, nem hiányzik, hogy erre rátevődjenek a politikai konfliktusok.”

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.