– jelentette ki Will Hild. A Consumers’ Research ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az említett vállalatok üzleti kudarcaikról és etikátlan munkaügyi gyakorlataikról – például a külföldi kényszermunkások alkalmazásáról – próbálják elterelni a figyelmet azzal, hogy a baloldali radikális mozgalom eszméit hirdetik.
A texasi székhelyű American Airlines például nemrég nyilvános politikai állásfoglalást tett a Republikánus Párt egyik törvényjavaslata ellen, amely elutasította a helyi szavazási rendszer megváltoztatását.
– Az amerikaiak álláspontját képviselve határozottan ellenezzük ezt a törvényjavaslatot – áll a vállalat közleményében.
A Coca-Cola továbbá idén februárban azzal került a címlapokra, hogy a sokszínűség megteremtésére törekedett a vállalaton belül: egy képzési programról kiszivárgott információk szerint arra kérte a munkavállalóit, hogy „próbáljanak meg kevésbé fehérek lenni”. A Nike pedig tavaly októberben egy nyilvános levél aláírásával ellenezte azt a republikánus párti jogszabályt, amely megtiltja, hogy transznemű sportolók is részt vegyenek a női sportágakban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!