Összesen 15 évet és 73 napot töltött már az izraeli miniszterelnöki székben, ám most minden jel szerint búcsúznia kell: Benjamin Netanjahu, „a mágus” kifogyott a trükökkből. Legalábbis nagyon közel a megegyezés az egységkormány összekovácsolásához a jobboldali Jamina (Jobbra) pártot vezető Naftali Bennet és a centrista Jes Atíd (Van Jövő) alakulatot irányító Jaír Lapíd között. Ha a szerda éjféli határidőig sikerül megalkudni, a baloldali, centrista és jobboldali pártokat is tömörítő, legalább hétpárti koalíció rotációs alapon adná a miniszterelnököt: két évig Naftali Bennet látná el a feladatot – akinek az alakulata egyébként csak hét mandátumot szerzett a százhúsz fős törvényhozásban –, majd őt Jaír Lapíd követné.

Fotó: MTI/AP/Flash 90 pool/Yonatan Sindel
Hogy fordulhatott egyáltalán elő, hogy egymásra borult az izraeli bal- és jobboldal? Úgy, hogy a márciusi választásokon hiába szerepelt a legjobban a Likud, a korrupciós botrányokba keveredett miniszterelnöknek nem lett meg a többsége a jobboldali-vallásos blokkal. Habár az ellenzéknek sem sok esélyt jósoltak, úgy tűnik, a hatalom leváltása érdekében mégis sikerült félretenni a nézeteltéréseket. A Jamina elnöke azzal indokolta nyitását a baloldal felé, hogy egyértelművé vált, Benjamin Netanjahu vezetésével nem alakulhat jobboldali kormány, újabb választások kiírásával viszont káoszba sodornák az országot. Utóbbival arra utalt, hogy Izraelben márciusban így is negyedszerre járultak az urnák elé a polgárok két éven belül, ám az erőviszonyok ezúttal sem változtak jelentősen, a politikai patthelyzetet nem sikerült feloldani.
– Újabb választások, újabb és újabb – eddig négy – választási kampány során tehetetlenül néztük, ahogy hazánk saját magát sújtotta, gyengítette, és vesztette el működőképességét
– figyelmeztetett beszédében a politikus. – Naftali Bennet balra szalad! – vágott vissza ugyanakkor Benjamin Netanjahu, aki az ország átverésével, saját érdekeinek az előtérbe helyezésével vádolta riválisát. Sajtóértesülések szerint a kormányfő még nem adta fel a harcot, próbál újabb ajánlattal előrukkolni, ám sikerre szinte semmi esélye.
Ki is Naftali Bennet, aki Izrael következő miniszterelnöke lehet? A 49 esztendős politikus egy generációval fiatalabb, mint a 71 éves Benjamin Netanjahu. Amerikai családból származik, de már Izraelben látta meg a napvilágot. Természetesen ő is szolgált a hadseregben, harcolt a libanoni háborúban.
Jogi egyetemet végzett, de karriert egy szoftverfejlesztő céggel épített az Egyesült Államokban, amit aztán 2005-ben 145 millió dollárért eladott. Az ifjú milliomos azonban, szavaival élve, idejét nem „a karibi térségben töltötte koktélokat iszogatva”, hanem belevetette magát az izraeli politikába.