időjárás 19°C Vencel 2021. September 28.
logo

Két robbanás a kabuli repülőtéren, legkevesebb tizenhárom halott

Magyar Nemzet
2021.08.26. 19:17 2021.08.26. 20:10
Két robbanás a kabuli repülőtéren, legkevesebb tizenhárom halott

A cikk folyamatosan frissül

Legalább két robbanás történt és fegyverropogás is hallatszott az afgán főváros, Kabul repülőterénél csütörtökön – számoltak be hírügynökségek az eseményekről. Az országot uraló tálibok a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondták, legkevesebb tizenhárman – köztük több gyermek – életüket veszthették. Az al-Dzsazíra pánarab televízió egy szintén meg nem nevezett tálib tisztségviselőre hivatkozva legkevesebb 15 sebesültről adott hírt. Amerikai médiumok, köztük a Fox News beszámolója szerint a sebesültek között amerikai katonák, tengerészgyalogosok is lehetnek. Helyi beszámolók szerint több embert kórházba szállítottak súlyos sérülésekkel. 

– Amikor az emberek meghallották a robbantást, kitört a pánik. A tálibok ezután lövéseket adtak le a levegőbe, hogy eloszlassák a tömeget

– idézte a BBC brit közszolgálati médium egy szemtanú AFP hírügynökségnek tett nyilatkozatát. 

A neve elhallgatását kérő afgán továbbá közölte, a káosz közepette elejtette az iratokat, amelyek abban segítették volna, hogy feleségével és három gyermekével együtt evakuálhasson az országból. 

– Soha nem akarok többet a repülőtér közelébe menni. Halál Amerikára és a mentési akciójára – fakadt ki a hírügynökségnek a férfi.

A robbanások öngyilkos robbantásos merénylet miatt következhettek be. Az egyik kapu közelében történhetett az egyik detonáció. A repülőteret körülvevő fal mindkét oldalán sokan várakoznak. Helyszíni beszámolók is ezt erősítik meg: a robbanás idején is sokan voltak a kerítésen kívül és belül. Nemcsak a repülőtéren, de az ellenőrző pontoknál (ahol az utazási papírokat ellenőrzik) is nagy a tömeg, egyesek kaotikusnak nevezik a helyzetet. A Fehér Ház egy meg nem nevezett tisztségviselője szerint a robbanásról tájékoztatták Joe Biden amerikai elnököt. 

A Politico című lap amerikai kormányzati és egyéb jól értesült forrásra hivatkozva csütörtökön azt jelentette, hogy a támadásért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet a felelős.

A térségben napok óta afgán állampolgárok ezrei várakoztak arra, hogy evakuálási repülőgépeken elhagyhassák az országot a tálib hatalomátvételt követően. A nyugati országok korábban figyelmeztettek egy lehetséges merénylet veszélyére a környéken.

A repülőteret az ott tartózkodó több ezer amerikai katona tartja ellenőrzése alatt, a repülőtéri bejáratokat és a külső ellenőrző pontokat a tálibok felügyelik, akik az elmúlt hetekben szinte vérontás nélkül átvették az irányítást Afganisztán felett. Az amerikai csapatok és a nemzetközi koalícióban részt vevő nemzetközi csapatok távozása után kezdték meg offenzívájukat a fegyveres lázadók.

 

Az afganisztáni helyzet alakulása miatt rendkívüli ülést tartanak jövő kedden az Európai Unió tagországainak belügyminiszterei, a tanácskozás fókuszában a konfliktus okozta migrációs nyomás várható fokozódására adható válaszok áttekintése szerepel – közölte az Európai Unió Tanácsának szlovén soros elnöksége csütörtökön. A videókonferencia keretében tervezett ülés résztvevői megvizsgálják a tálibok hatalomátvétele, valamint az amerikai és szövetséges csapatok Afganisztánból történő kivonását követő helyzetet – közölték. Peter Stano, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján csütörtökön emlékeztetett: a tagállamoknak szeptember közepéig kell bemutatniuk a konfliktus sújtotta országból elmenekülteket érintő, befogadási kvótákra vonatkozó konkrét kötelezettségvállalásaikat. Ursula von der Leyen, az uniós bizottság elnöke felszólította azokat az országokat, amelyek részt vettek a NATO afganisztáni missziója munkájában, hogy kínálják fel a telepítési lehetőségeket az evakuált afgán személyzet számára.

Borítókép: Amerikai katonák a kerítésen belül, kívül bebocsátásra váró emberek a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtér előtti ellenőrző pontnál 2021. augusztus 26-án
Fotó: MTI/AP/Wali Sabawoon

Ezek is érdekelhetik

Nagy Feró is aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót

origo.hu

Újabb blama a baloldali előválasztás körül

magyarnemzet.hu

Sargentini utódja próbálja támadni Magyarországot

origo.hu

Az Elkxrtuk előzi a James Bondot a Corvin moziban

magyarnemzet.hu

Gyárfás-ügy: az SD-kártyák, a csomagmegőrző, a kapucni és a temető

magyarnemzet.hu

Az Elkxrtuk előzi a James Bondot a Corvin moziban

magyarnemzet.hu

A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet

magyarnemzet.hu

Milák nem volt kíváncsi Kapás véleményére

magyarnemzet.hu

Kedvezőtlenül érintheti Magyarországot, ha Olaf Scholz lesz a német kancellár

hirtv.hu

A magyar külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet

magyarnemzet.hu

Nagy Feró is aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíciót

origo.hu

Ágh Attila alkonya

magyarnemzet.hu

Csörte: Gyurcsány teljes politikai tevékenysége minden, csak nem vicces

hirtv.hu

Ágh Attila alkonya

magyarnemzet.hu

Átengedték a gyerekes családot a zebrán, amit az anya ezután tett, arra nincs magyarázat

origo.hu

Kedvezőtlenül érintheti Magyarországot, ha Olaf Scholz lesz a német kancellár

hirtv.hu

Újabb blama a baloldali előválasztás körül

magyarnemzet.hu

Sargentini utódja próbálja támadni Magyarországot

origo.hu

Gyárfás-ügy: az SD-kártyák, a csomagmegőrző, a kapucni és a temető

magyarnemzet.hu

Átengedték a gyerekes családot a zebrán, amit az anya ezután tett, arra nincs magyarázat

origo.hu

Durva vihar közelít, de van még egy nagyon rossz hírünk

metropol.hu

Milák nem volt kíváncsi Kapás véleményére

magyarnemzet.hu

Durva vihar közelít, de van még egy nagyon rossz hírünk

metropol.hu

Csörte: Gyurcsány teljes politikai tevékenysége minden, csak nem vicces

hirtv.hu