Egy év alatt nagyot fordult a világ Belarusszal. A 2020. augusztus 9-i elnökválasztás előtt úgy tűnt, az Európa utolsó diktatúrájaként emlegetett ország kezd kitörni az elszigeteltségből. Aljakszandr Lukasenka egyre több európai vezetővel tárgyalt a kereskedelmi kapcsolatok megerősítéséről, közvetítőként pedig fontos nemzetközi szerepet kapott a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről szóló tárgyalásokon. Lukasenka mindeközben elutasította Moszkva azon tervét, hogy Belarusz és Oroszország unióban egyesüljenek.
Ez orosz uralmat jelentett volna, ami Lukasenka számára nem volt csábító, ezért az európai országokkal kereste az együttműködés lehetőségét, hogy megőrizze Belarusz függetlenségét
– mondta lapunknak Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.
A tavalyi választás azonban mindent megváltoztatott. Mint mindig, az ellenzék és a Nyugat most is csalással vádolta meg Aljakszandr Lukasenkát, aki 1994 óta vezeti az országot. A szavazás előtt a legtöbb ellenzéki államfőjelölt indulását ellehetetlenítették. Egyikük felesége, Szvjatlana Cihonauszkaja maradt állva, de a hozzá fűzött nagy remények ellenére a szavazatok csupán tíz százalékát kapta meg, Lukasenka nyolcvan százalékával szemben.
Érthetetlen, hogy Lukasenkának miért kellett csalnia a választásokon, hiszen amúgy is nyert volna, ha nem is ilyen hatalmas aránnyal. Belarusz ugyanis a körülményekhez képest konszolidált gazdasággal rendelkezett
– hangsúlyozta a szakértő, mondván: most nagyon el van szigetelve, orosz segélyeken, az orosz kereskedelemből él, a választást követő események ismét Oroszország karjaiba lökték Lukasenkát.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Kanada a napokban újabb gazdasági szankciókat léptetett életbe Belarusszal szemben, s Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője is arra figyelmeztetett az elnökválasztás és azt követő ellenzéki tüntetések első évfordulóján: az EU készen áll arra, hogy a hatályban lévő uniós szankciók mellett további korlátozó intézkedéseket vezessen be. A nagyhatalmak a választások elcsalását, a tüntetőkkel szembeni kemény fellépést, az ellenzéki pártok, aktivisták és újságok elnyomását vetik Minszk szemére.
Hírügynökségi jelentések szerint Belaruszban 35 ezer tüntetőt vettek őrizetbe, több mint hatszázan vannak börtönben, miközben Szvjatlana Cihanouszkaja és Szvjatlana Alekszijevics irodalmi Nobel-díjas írónő emigrált.
A belarusz hatalom imázsának nem tett jót az sem, hogy májusban – bombafenyegetésre hivatkozva – földre kényszerítettek egy Athénból Vilniusba tartó Ryanair-járatot, majd Minszkben őrizetbe vették a gépen tartózkodó ellenzéki újságírót. Lukasenkáékat vádolják azzal is, hogy közük van egy Kijevben felakasztva megtalált ellenzéki aktivista halálához. Azt pedig maga az államfő sem titkolja, hogy afrikai és ázsiai bevándorlókat utaztat Minszkbe, hogy aztán a balti államok felé és Lengyelország irányába terelje őket.
Önök, a nyugati országok harmadik világháborút idéznek elő. Ezért az oroszokhoz löknek bennünket? Győzni akarnak ebben a háborúban? Ebben a háborúban nem lesznek győztesek, legalábbis nem önök lesznek a győztesek. […] Üljünk tárgyalóasztalhoz, és beszéljük meg, hogyan kerülhetünk ki ebből a helyzetből, különben úgy belebonyolódunk, hogy nem lesz visszaút
– üzent az országával szemben szankciókat bevezető nagyhatalmaknak Lukasenka a hétfői beszédében.
Lukasenka az elmúlt egy évben ügyesen manőverezett, kifárasztásos, ígérgetős taktikát választott, ami úgy látszik, hatékony volt, hiszen a tüntetések abbamaradtak
– utalt Gyarmati István arra, hogy a tavalyi több tízezres tüntetések után úgy tűnt, Lukasenka hajlandó a hatalom átadására, esetleg a hatalommegosztásra.
Van egy ellenzék, amelynek feltehetőleg most sem nagyobb a támogatottsága, mint régebben, s nem fogja elsöpörni a hatalmat. Különösen azért nem, mivel Oroszország gazdaságilag, politikailag és katonailag is komoly segítséget nyújt Lukasenkának. Ezzel meggátolták azt, hogy a gazdasági helyzet a mélypontra süllyedjen. Egy nagy áldozatot kellett hoznia csupán Lukasenkának: feláldozta Belarusz függetlenségét
– közölte a szakértő.
