– A tagországok hozzáállása is sokat változott 2015 óta. Ma egyre több a határzár a kontinensen, és még vezető uniós politikusok is szorgalmazzák, hogy az EU fizesse a határvédelem költségét.
– Én is olvastam Manfred Weber tweetjét a minap, mosolyogtam is rajta. Az én értelmezésemben mindez azt jelenti, hogy mi az európai jobboldalon győzelemre állunk. Mi ugyanazt állítjuk évek óta, következetesen ugyanazon elvek mentén politizálunk, a mi oldalunkon nincsen pálfordulás a migráció megítélésében.
Én magam sosem mutogattam ujjal Magyarországra a déli határzár miatt, mindig azt mondtam, hogy jogukban áll védeni a határaikat. Jártam is a kerítésüknél. Egyébként nem tartom rendkívülinek ezek létét, gondoljunk csak a ceutai határzárra.
A magam részéről abban sem látnék kivetnivalót, ha az unió anyagi támogatást adna az építésükhöz. Nekem az az érdekem, hogy működjön az európai határvédelem. A szárazföldi határok védelme egyébként korántsem annyira nehéz, mint a tengeri határoké. Ott jóval magasabb a halálozások esélye, ezeket pedig bármi áron el kell kerülnünk.
– Azt minek tudja be, hogy hosszú évek óta nem sikerül megreformálni az uniós menekültpolitikát?
– Annak, hogy mindenki nagyon makacsul áll a kérdéshez, beleértve Magyarországot is. Kicsit a lövészárok-hadviseléshez tudnám hasonlítani a jelenséget. Évek óta ugyanaz a lemez pörög. Tudom, miről beszélek, évekig ültem az uniós tárgyalóasztaloknál. A visegrádiak nem akarják a bevándorlókat, a nyugatiak mindenkit befogadásra buzdítanak, Olaszország pedig mielőbb útnak indítaná őket, csak hagyják már el az ország területét.
– Azért az Európai Bizottság kommunikációja sem segít a nézetkülönbségeken. Ylva Johansson uniós biztos a minap azt mondta, hogy a bevándorlás egyértelműen a kontinenshez tartozik.
– Tisztázzuk: Johansson egy szélsőségesen baloldali politikus. Én magamat egyébként alapvetően migrációbarátnak tartom, feltéve, hogy én választhatom meg a bevándorlás feltételeit.
Ha a fiam felnőttként amerikai, mexikói vagy esetleg szomáliai nőbe lesz szerelmes, a hölgyet tárt karokkal várjuk az otthonunkban. A legális migrációban ugyanis nem látok problémát.
Azzal már gondom lenne, ha illegálisan érkezne, majd pénzt, oktatást, lakhelyet követelne magának. Az illegális bevándorlás szerintem nem más, mint az agresszió egyik formája. Nézzük csak meg, hogy mi történik a lengyel–belarusz határon. Lukasenka hibrid fegyverként használ embertömegeket, és destabilizálja Európát. Továbbmegyek: alapvetően a nemzetközi menekültvédelmi egyezmények létét is támogatom. Azzal viszont nem értek egyet, ha ezek túl könnyen kijátszhatók. Ott van a genfi menekültügyi egyezmény: Európában is tömegek használják a benne rejlő kiskapukat, fittyet hányva az Európai Unió rendjére is. Tartok tőle, hogy mi történik majd akkor, ha az egész rendszer összeomlik a jogsértések súlya alatt. Az sem titok, hogy az ausztrál migrációs modell támogatója vagyok. Ott a partoknál visszafordítják az illegálisan érkező csónakokat, miközben kvótaalapon berepítik a valóban nemzetközi védelemre szorulókat. A befogadandók számáról demokratikus módon a parlament vitázik, majd többséggel dönt. A Johansson-féle baloldali politika a „refugees welcome” szlogennel, a nyitott határokkal és a civil szervezetekkel együtt úgy, ahogy van, szörnyű. Ahogy mondtam, ez vezet el a rendszer teljes összeomlásához.
– A NATO parlamenti közgyűlésén Ön vezeti a belga delegációt. Nemrég egy véleménycikkben az afgán helyzetről értekezett, és nagyon kritikus volt az európai hadsereg ötletével kapcsolatban.
– Manapság ténylegesen többet dolgozom a védelmi politikán, mint a migráción. Az európai projektben pedig hiszek, miközben az uniós hadsereggel kapcsolatban szkeptikus vagyok. Kinek van ma Európában jelentős hadereje? Franciaországnak. A britek kiléptek az EU-ból, a németek pedig cipelik a történelmük terhét. Meggyőződésem, hogy az uniós hadsereg léte leginkább Párizsnak kedvezne, az teljes francia dominanciával működne. Nem az innováció, a közös haderőfejlesztés vagy az európai hadiipar ellen tiltakozom. A közös európai hadseregnek nem látom értelmét. Több mint tíz éve már, hogy létrehoztuk az európai harccsoportokat, de sosem használtuk őket. Minek még egy pofon? A cikknek egyébként az is fontos következtetése volt, hogy a demokráciaexport nem működőképes. Irak, Líbia, Afganisztán példái mind ezt mutatják. A nyugati szövetségeseknek egyértelműen a terrorellenes fellépésre kellene helyezniük a hangsúlyt. Nem tölthetünk még egyszer húsz évet egy országban, arra várva, hogy a kedvünkért megváltozik az ottaniak életmódja és felfogása.
