„Összefügg az európai terrorizmus a migrációval”

Kétségtelen, hogy vannak terroristák, akik az illegális migrációs utakon át jutottak Európába, illetve az is, hogy voltak közöttük, akiket a muszlim közösségek rejtegettek. De a lényeg nem annyira a bevándorlók száma, hanem hogy a bevándorlás miként működik, a muszlimok mennyire érzik magukat integrálva. Ez persze az ő felelősségük is, nem csak a befogadó államé – mondta a lapunknak adott interjúban Diego Muro, a skóciai St. Andrews egyetemének terrorizmuskutatója, aki a Mathias Corvinus Collegium vendégeként jár Budapesten.

2021.10.13 Budapest Diego Muro terroriizmus szakértő Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz

– Nemrég, a 20. évfordulón emlékezett a világ a szeptember 11-i terrortámadásokra. 2001 óta azonban megváltozott a globális terrorizmus működésmódja. Hogyan látja ezt?
– Történetileg nézve a terrorizmus mindig is hullámokban jelentkezett a régi anarchistáktól a dekolonalizációs erőszakon át a baloldali terrorizmusig, így például a német Vörös Hadsereg Frakció tevékenységéig. Az 1970-es, 80-as évektől feltűnő, hogy egyre inkább kirajzolódik a vallási indíték a terror mögött, ahogyan az is, hogy ez az iszlámhoz, azon belül is különösen a szunnita szélsőségességhez kapcsolódik. Az iszlamista terrorizmus két vezető „márkájánál”, az al-Kaida és az Iszlám Állam (ISIS) esetében figyelhető meg, hogy helyi szinten harcoló, kisebb autonóm csoportok kapcsolódnak hozzájuk olyan módon, hogy hűséget fogadnak nekik. Egyszerre jelen van tehát a központ és a decentralizáció, valamint a kettő közötti feszültség is szerepet játszik. De hajlamosak vagyunk túlértékelni a központ szerepét. Az al-Kaidáról mára alapos kutatások készültek, és ma már tudjuk, hogy nem mindent Pakisztánban találtak ki, ahogy korábban hittük. Ma már az al-Kaida ismét jóval veszélyesebb a világra, mint az ISIS, amelynek ideológiája tovább él ugyan, de szervezetileg kifulladt, legyőzték, és ma már nem jelent veszélyt Szíria és Irak területi integritására sem.

– Európában jellemzően bevándorlók, migrációs hátterűek az iszlamista terrorcselekmények elkövetői. Erre emlékeztet a jelenlegi legnagyobb terroristaper is Párizsban, a Brüsszelben született, de marokkói–francia Salah Abdeslammal a vádlottak padján. Mégis vannak, akik tagadják a bevándorlás és a terrorizmus közötti összefüggést.
– Biztosan ismeri azt a fordulatot, hogy a statisztikában a korrelációból nem következik kauzalitás, azaz ok-okozati kapcsolat. De feltétlenül van korrelációs összefüggés a kettő között. Európában azt látjuk, hogy ott hajtják végre a legtöbb terrorcselekményt, ahol népes muszlim közösségek élnek, mint például Franciaországban, az Egyesült Királyságban vagy Németországban. Ahol pedig nem élnek ilyen sokan, mint például abban a térségben, ahol beszélgetünk, nemigen látunk ilyen incidenseket. Kétségtelen, hogy vannak terroristák, akik az illegális migrációs utakon át jutottak Euró­pába, illetve az is, hogy voltak közöttük, akiket a muszlim közösségek rejtegettek. Okozati összefüggés, kauzalitás viszont olyan értelemben nem áll fenn, hogy a muszlimok számából nem tudunk következtetni a terrorcselekményekre. Nem annyira a bevándorlás maga a lényeg, hanem az, hogy miként működik, a muszlimok mennyire érzik magukat a helyi közösség tagjainak, integrálva vannak-e, egyen­lően bánnak-e velük, van-e lehetőségük a társadalomban való előrelépésre. Ez persze az ő felelősségük is, nem csak a befogadó államé. És kihívást jelent mindenütt, nincsen rá csodarecept. Az Egyesült Államokban is tömegével élnek muszlimok, mégsem jellemzőek a belső indíttatású terrorcselekmények.

– Anna Lindhet, a világ egyik legfejlettebb állama, Svédország külügyminiszterét egy másodgenerációs bevándorló szúrta le egy áruházban. Mégis milyen körülményeket kellene Európának biztosítania, hogy a bevándorlók egy része ne merényletekben vezesse le a frusztrációját?
– A sérelmeket nem feltétlenül az objektív körülmények fényében lehet megismerni. Lehet persze amellett érvelni, hogy a svédországi migránsok magas életszínvonalon élnek, és sokkal jobban jártak, mint ha otthon maradtak volna. De az, amit mi a szakirodalomban relatív megfosztottságnak nevezünk, arra a különbségre világít rá, ami aközött van, amit valaki vélelmez, hogy ez vagy az járna neki, és aközött, amivel ténylegesen rendelkezik. Ez tehát egy érzékelt sérelem. Tegyük fel, önnek húszezer euró az évi jövedelme. De úgy érzi, harmincezret érdemelne. Ez a hiányérzet sérelmet vált ki. A muszlimok esetében azt is figyelembe kell venni, hogy a világ távoli szegleteiben élő hittestvé­reik sorsa is sérelmeket termel bennük.

– Visszatérve az Abdeslam-perre: miben látja a jelentőségét?
– Katartikus hatása lesz az egész francia társadalomra, ebben biztos vagyok, ahogyan az Egyesült Államokban a szeptember 11-e bizottságnak is volt ilyen hatása. Megérintett, ahogyan szemtanúk, túlélők felidézik a 2015-ös párizsi terrortámadás során történteket. Szerintem a per számos sebet be fog gyógyítani, és elgondolkodtatja a franciákat a saját értékeikkel kapcsolatban, ahogyan arról is, milyen keveset tudnak tenni társadalomként.

– Hatással lesz a francia elnökválasztási kampányra is, amelyben a bevándorlás hangsúlyos szerepet kap?
– Biztos, hogy munícióval szolgál a politikusoknak, akik fogást keresnek az ellenfeleiken. Ez természetes is. Ugyanakkor nem hiszem, hogy érdemben befolyásolná Emmanuel Macron újraválasztási esélyeit. A pernek inkább a hosszú távú hatása a jelentősebb, amelyet Franciaországra gyakorol majd.

Borítókép: Kurucz Árpád