A nyolcgyermekes munkáscsaládban 1930. szeptember 26-án a Marosvásárhely közeli Dicsőszentmártonban született Király Károly életének első szakaszát az 1945 után fújó „fényes szelek” határozták meg. Korán kapcsolatba került a kommunista mozgalommal, a moszkvai Komszomol Főiskolán tanult, majd a bukaresti Ștefan Gheorghiu Pártfőiskolán képezték csúcsvezetővé, 1970-ben a bukaresti Közgazdasági Akadémián diplomázott. Aktív politikai szerepvállalás után – különböző szintű regionális vezetői pozíciókat töltött be – az 1968-as megyésítés alkalmával a gyakorlatilag a történelmi Háromszék területén létrehozott Kovászna megye első titkára lett. Ösztönzésére és támogatásával állítottak szobrot azokban az években Gyárfás Miklósnak Sepsiszentgyörgyön, Gábor Áronnak Kézdivásárhelyen, Csoma Sándornak Kovásznán és Csomakőrösön, illetve hozták létre a Benedek Elek-emlékházat Kisbaconban.
A bukaresti köröket zavaró népszerűsége nyomán 1972 elején felszólították, hogy nevezze meg az utódját a székelyföldi megye élén, mert rövidesen a legmagasabb szinten számítanak rá. Ennek következtében lemondott a tisztségéről,
szakított a pártvezetéssel, és nyíltan ellenzéki szerepet vállalva kritizálta a Ceaușescu-rezsim kisebbségellenes politikáját. Kortársai közül elsőként fordult szembe a hatalommal.
Bár a rendszer nem hagyta „szabadesésben”, a különböző vállalatok vezetésével való megbízások inkább egyféle puhítás gyanánt szolgáltak, valamint azért, hogy folyamatosan szem előtt legyen.
Miután 1978-ban nyílt levélben tiltakozott a kisebbségek iránti romániai bánásmód ellen, ismeretlenek az autójára is rálőttek.
Meg nem erősített hírek szerint Ceaușescu engedélyt adott az eltüntetésére, de a Király Károlyra irányuló nemzetközi figyelemnek köszönhetően végül nem hajtották végre az „ítéletet”. Beadványaival, a legfelső párt- és állami vezetéshez intézett leveleivel folyamatosan kiállt a romániai magyarok jogai mellett, külföldre juttatott írásaival rendszeresen tájékoztatta a világ közvéleményét a román diktátor jogtiprásairól.
Az 1989-es romániai fordulat után a Marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, valamint a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának alelnöke lett. Egyesek felrótták neki, hogy nem utazott azonnal Marosvásárhelyre az 1990-es fekete március eseményeinek csillapítása érdekében.
Úgy ítéltem meg, és ebben máig nem változott a véleményem, hogy Bukarestből hatékonyabban tudtam nyomást gyakorolni az atrocitások leállítására Ion Iliescu elnöknél
– mondta egy korábbi beszélgetésünk alkalmával. 1990 májusában Kovászna megye szenátorának választották, majd a román szenátus alelnökévé, de miután 1991 novemberében egyedüliként nem vett részt az ország új alkotmányának megszavazásán, megfosztották a mandátumától. Részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakításában, 1992–1993 között a szövetség háromszéki szervezetének elnöke is volt.
1993-ban megalapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint félmilliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket.
Az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként 2015 novemberében a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozták Király Károlynak, aki élete utolsó részét a a Békés megyei Mezőkovácsházán, majd Budapesten töltötte.
Az elmúlt csaknem öt évtized túlnyomó részében ellenszélben éltem és harcoltam. Nagy csalódásként éltem meg a rendszerváltás utáni politikai-közéleti próbálkozásaim kudarcait, a sorozatos támadásokat, amelyek kollaboránsként, ellenzékiként, majd kriptokommunistaként bélyegeztek meg. A lelkiismeretem azonban tiszta, a többiről majd elszámolunk a végső döntőbíró előtt
– köszönt el 2020 januárjában.
Borítókép: Király Károly (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
