Varga Judit az alábbiak szerint foglalta össze a hét pontba szedett javaslatokat:
- Az első, hogy szerintünk Brüsszelnek nem szabadna szuperállamot építenie. Nem hisszük, hogy a nemzetállamokon való felülkerekedés volna a helyes irány.
Nemet mondunk az európai birodalomra, mert hisszük, hogy színeinket meg kell őrizni. Az egység épp ugyanolyan fontos, mint a sokszínűség.
- Második pontként úgy gondoljuk, hogy az integráció egy eszköz, egy cél, de semmiképen sem öncél. Ezért ezt az egyre szorosabbá váló uniós koncepciót meg kell szüntetni. A mélyebb integrációra csak azokon a helyeken törekedjünk, ahol annak van hozzáadott értéke.
Azonban az egyre mélyebb és mélyebb integráció öncélú erőltetése csak az együttműködés kárára volna.
- Harmadszor: úgy gondoljuk, hogy a döntéseket a választott vezetőknek kell meghozniuk. Nemet mondunk a jogállamiság, a demokratikus akarat és képviselet kiszervezésére a civil társadalmi szervezeteknek.
A választott vezetőknek kell az unió mozgatórugóinak lenniük, nem pedig olyan NGO-knak, amelyeknek politikai felelősségük sincs.
- A negyedik: az európai integráció erejét a közös gazdasági sikerek biztosítják. Ha nem tudjuk megbecsülni egymás sikereit, és nem tudjuk megtalálni a szinergiákat e sikerek között, akkor az egész uniónak nincs jövője.
Összpontosítsunk az egyes tagállamok eredményeire, hiszen azzal, hogy minden egyes tagállam erősebb, azzal az egész közösség is erősebb lesz.
- Ötödször: a következő évtized a veszélyes kihívások időszaka lesz: tömeges migráció és globális járványok fenyegetnek, ezért meg kell védenünk az európai embereket. Az erőfeszítéseinket az ilyen újszerű kihívásokra kell összpontosítanunk.
- Hatodszor: helyre kell állítanunk a demokráciát Európában. A nemzeti parlamentek szerepét meg kell megerősíteni.
Az Európai Parlament egy olyan intézménnyé vált, amely csak a saját ideológiai érdekeiért él, de nem feltétlenül szolgálja az egész közösség érdekeit.
- És ceterum censeo: Szerbiát fel kell venni az Európai Unióba, mert úgy gondoljuk, hogy az Európai Uniónak sokkal nagyobb érdeke fűződik a nyugat-balkáni országok integrálásához, mint fordítva.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!