Múlt év novemberében az etióp kormányfő, Abij Ahmed végleg kijött a béketűrésből. Az északi Tigré tartomány túl messzire ment: nem elég, hogy minden rendelkezésével keresztbe tett az Addisz-Abebában hatalmon lévőknek, hanem a világjárvány ellenére megrendezték a parlamenti választást, amelyen a központi kormányzattal szemben álló Tigréi Népi Felszabadítási Front aratott diadalt. Közben támadások érték a központi hatalom laktanyáit, lőszerraktárait, egyértelműen fegyverszerzési célból. Évtizedeken át, amíg az ő soraikból kerültek ki Etiópia irányítói, volt lehetőségük arra, hogy titkos raktárakban halmozzák fel a készleteket. A tigréi nép harcos fajta, majd húsz évig vívtak háborút Eritreában.
Az új etióp vezető 2018-ban fél év alatt megállapodott az eritreaiakkal a békéről.
Ezért Abij Ahmedet a rákövetkező évben Nobel-békedíjjal jutalmazták. A tigréi politikusok visszahúzódtak a tartományukba, de a volt kommunisták korántsem voltak elégedettek a kialakult helyzettel, különböző provokációkon törték a fejüket. Végül a Nobel-díjas kormányfő megelégelte ezt, és kiadta a parancsot, hogy a hadsereg szállja meg az északi tartományt. Tavaly novemberben a kormánykatonák három hét alatt elfoglalták Mekelét, a térség fővárosát. Ki hitte volna ekkor, hogy a lázadók olyan erőre kapnak, hogy egy év múlva ők közelednek az ország fővárosához?
Pedig ez történt. Tavaly a Tigréi Népi Felszabadítási Front harcosai kisebb csoportokban bevették magukat az erdőkbe, vagy vidéken szétszéledtek, ám gerillatámadásaikkal nem hagytak nyugtot a kormánykatonáknak. A nyáron kezdték összevonni csapataikat, Tigréi Védelmi Erők néven egyesültek, mégpedig olyan sikeresen, hogy győzelmeket arattak, előbb saját tartományukat szabadították fel, majd a környező térségekben, Amharában és Afarban foglaltak el városokat. Három hete a lázadók kétszáz kilométerre megközelítették Addisz-Abebát. A városban kitört a pánik: a külföldiek menekültek, köztük az amerikai, brit, német, francia diplomaták és állampolgárok gondolták úgy, hogy gyorsan el kell hagyni a fővárost. A helyi milíciák és a rendőrség barikádok építésébe kezdett. Komoly volt a helyzet.
Olyannyira, hogy november végén a miniszterelnök megjelent terepmintás egyenruhájában a tévében, és bejelentette, hogy megy a frontra, ahol az ellencsapást irányítja.
Persze akár meg is mosolyoghatnánk a 45 éves vezető eltökélt kiállását, de ő valóban katona volt, politikai karrierje miatt cserélte le uniformisát polgári ruhára. Alezredesi rangig vitte, ő felügyelte a hadsereg kiberrészlegét, majd később a titkosszolgálatot is vezette. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában fejlesztette tovább katonai tudását. Foglalkozott a hadsereg megreformálásával is. A legnagyobb nemzetségből, az oromóból származott muzulmán apja, míg az anyja ortodox keresztény, amhara nemzetiségű. Ráadásul folyékonyan beszéli a tigrinyák nyelvét is. A soknemzetiségű és számtalan vallású Etiópiában, ahol a lakosság létszáma a földrészen a második legnagyobb, 115 millió fő, valóságos kincs az ilyen ember. Azok, akik kiválasztották arra, hogy számolja fel az egypártrendszert, bocsássa szabadon a politikai foglyokat, tegye lehetővé a külföldi tőkebefektetéseket, telibe találtak, olyan lendülettel vetette bele magát a kormányfői munkába. Aztán meg is lett a nemzetközi elismertsége a Nobel-díjjal.
Abij Ahmed valóban politikusi villámkarriert futott be, de ez magában hordozza a látványos bukást is. Egy év múlva már arról cikkeztek a nyugati lapok, hogy az etióp miniszterelnök egyre több olyan döntést hoz, amelyet nem vitat meg senkivel, megnyirbálta a szabad sajtót, és a pandémia miatt elnapolta a törvényhozási választásokat, amelyek először lettek volna szabadok.
A tiltakozó akciókat rendőri erővel leverette.
És végül ott a polgárháború, amelybe belerángatták. Így lett villámsebességgel a nemzetközi politikai élet üdvöskéjéből pária, akit kerülni kell. Valószínűleg Abij Ahmedet ma már nem is érdekli, hogy egyszer visszanyerje a Nyugat rokonszenvét. Sokkal fontosabb számára, hogy hazájában megszilárdítsa helyzetét. De eddig a sors nem fogadta kegyeibe: a tigréi akcióban a miniszterelnök hadereje a kezdeti sikerek után sorban szenvedte el a fiaskókat.
Azzal, hogy személyesen kiment a frontra, mintha változnának a dolgok, vagy egyszerűen visszapártol hozzá a szerencse. Az elmúlt hetekben a tigréi lázadók észak felé vették az irányt, visszahúzódnak Tigré irányába, jelenleg nem kezdenek Addisz-Abeba ostromába. Minden bizonnyal nem az új hadvezértől ijedtek meg. A szakértők szerint túl hosszúra nyúlt a tigréi haderő utánpótlási vonala, ezt felismerték a sokat látott parancsnokok. Inkább választották azt, hogy feladják az eddigi előrenyomulás által elfoglalt jelentős területeket, jobb, ha tartományukra összpontosítanak, így fő erőik elkerülhetik a bekerítést.
Mert nemcsak a kormányerők állnak szemben a hétmillió lakosú tartománnyal. A kormányfő elképzelései szerint három fronton támadnák meg a Tigréi Védelmi Erőket. Keleten Afar térségében egyre aktívabbak a helyi milíciák, amelyek a kormányerők tüzérségi és dróntámogatásában bíznak. Visszaverték a tigréiek támadását, amellyel el akarták vágni a Dzsibutiba vezető utat. Ez létfontosságú Etiópia gazdasága számára. Nyugaton a nyár óta az amhara milíciák is sikerrel veszik fel a harcot a betolakodó tigréiekkel. Délről pedig a kormányerőknek kell vinniük a kezdeményezést. Tigré tartomány északról határos Eritreával, a tigrinyák velük is harcban állnak. Próbálkoztak azzal is, hogy kiprovokálják a háborút Etiópia és Eritrea között, de az északi szomszéd nem ugrott az elé vetett koncra, erősebb az Abij Ahmeddal kötött béke, sőt alkalomadtán számíthat az eritreai hadsereg támogatására. Ha a kormányfő terve sikerül, több oldalról érheti támadás a lázadó tartományt. A kormányerők abban bíznak, hogy a légierőnél sokkal pontosabb drónok jelenthetik majd a fölényüket. Az Egyesült Arab Emírségek már leszállította Etiópiának a várt kínai drónokat. Irán és Törökország is ígért ilyen katonai eszközöket Abij Ahmednek. Ha ezek bevetésre készen állnak, akkor kezdődik el az akció. A közelmúltban volt már olyan villámháború, amelyet drónok döntöttek el: tavaly ősszel Karabahban az azeriek számolták fel a levegőből az örmény erők jelentős részét.
– Amíg szét nem zúztuk az ellenséget, addig nem lesz pihenő
– jelentette ki harcias beszédében a frontra indulva a kormányfő. A polgárháborúban eddig ezrek vesztették életüket, de vannak olyan források, amelyek tízezer halottról írnak. Kétmillió ember kényszerült elhagyni lakhelyét, egyre többen éheznek közülük. A nemzetközi közösség attól tart, hogy a harcok fellángolásával akár népirtások is bekövetkezhetnek, mint 1994-ben Ruandában. A megfigyelők szerint erre utal az ellenség dehumanizálása, amelyet a saját médiájukban már csak patkányoknak, csótányoknak, alantas csúszómászóknak, rákos betegségnek, mérgező fűnek hívnak. Ez szokta megelőzni a tömeggyilkosságokat.
Borítókép: Asszonyok és gyerekek egy középiskolai tanteremben a Tigré tartományban kialakult konfliktus miatt lakhelyük elhagyására kényszerült emberek számára létesített belföldi menekülttáborban Tigré tartomány székhelyén, Mekelében 2021. május 5-én (Fotó: MTI/AP/Ben Curtis)
