Hivatalosan is elindult ma a verseny a francia elnökválasztáson jelöltként való részvételhez szükséges ötszáz szponzor megszerzéséért. A tét nagy, ugyanis az az aspiráns, aki március 4-ig nem tudja begyűjteni a támogató aláírásokat, nem indulhat az áprilisi voksoláson.
A sokat kritizált szponzorálási rendszert még Charles de Gaulle elnöksége alatt, 1962-ben vezették be, mégpedig azzal a céllal, hogy a nem kellőképpen komoly jelölteknek esélye se legyen harcba szállni a Franciaország legmagasabb tisztségéért folyó versenyben. Az eredetileg százban meghatározott aláírási küszöböt 1976-ban ötszázra emelték.
Ez az időszak valamivel több mint öt hét lesz, hosszabb, mint 2017-ben, amikor a jelölteknek három hét állt a rendelkezésükre az aláírások összegyűjtésére
– magyarázta a minap Laurent Fabius, az Alkotmánytanács elnöke.
A Le Figaro című francia jobboldali napilap összesítése részletezte, hogy milyen körből kerülnek ki azok a különféle választott tisztviselők, akik jogosultak arra, hogy aláírásukkal támogassák az aspiránsokat: például polgármesterek, regionális és megyei tanácsosok, de akár parlamenti képviselők is. Emellett akár francia európai parlamenti képviselők is támogathatnak egy-egy jelöltet, valamint az európai kontinensen kívüli francia közigazgatású területekről származó politikusok, például a karibi térségben található Saint-Barthélemy és Saint-Martin vagy a Kanada délkeleti partjaitól 25 kilométerre fekvő Saint-Pierre-et-Miquelon területi tanácsosai, de Korzika, Francia Guyana, Martinique, Francia Polinézia, Új-Kaledónia tartományi gyűléseinek választott tagjai is szavazhatnak. Az országos reprezentativitás érdekében a szponzoroknak harminc különböző helyről kell érkezniük, és csak tíz százalékuk származhat ugyanarról a területről. Minden megválasztott tisztségviselő csak egy jelöltet támogathat, és választása visszavonhatatlan (ha például a támogatott jelölt mégsem indul, a választott tisztségviselő nem támogathat másik jelöltet).
A nagy, hagyományos pártok jelöltjeinek ez az időszak csupán egyszerű formalitás, de akadnak olyanok is az elnökválasztási megmérettetésbe belépő új versenyzők között, akiknek fájhat a feje az aláírások gyűjtése miatt. Nem meglepő, hogy utóbbiak közül több politikus is szorgalmazza azt a törvénymódosítást, hogy a szignójukat adó tisztségviselők neve ne kerüljön nyilvánosságra, bízva abban, hogy a névtelenség homályában könnyebb megszerezni támogatásukat.
