Donald Tusk magánemberként vehet részt a baloldal kampányeseményén

Hétfő este megerősítették, hogy Donald Tusk a lengyel ellenzéki Polgári Platform elnökeként szólal fel a magyar baloldal március 15-i rendezvényén. Politikai és protokolláris szempontból is megkérdőjelezhető a lépés, hiszen a politikus jelenleg is a legnagyobb európai pártcsaládot, az Európai Néppártot vezeti. Ráadásul a hírek szerint a néppárt tagjait is hideg zuhanyként érte a budapesti szereplés: az EPP-ben nincs egységes álláspont Márki-Zay Pétert illetően. A néppártnak pedig a kisebbik magyar kormánypárt, a KDNP is tagja.

Magyar Nemzet
2022. 03. 14. 17:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Weber egyébként pár hete kommentálta a Márki-Zay-kérdést, és látványosan kihátrált az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mögül. Strasbourgban újságírói kérdésre elmondta, a magyarországi voksolás – részben épp a Fidesz távozása miatt – most nem a legfontosabb ügy a néppárt számára, a frakciónak nincs favoritja a választáson. Emlékezetes, hogy Márki-Zay tavaly ősszel Brüsszelben járt, ahol Weberrel is találkozott, majd annak lehetőségét is felvetette, hogy amennyiben pártot alapít, az az Európai Néppárthoz csatlakozna.

A néppártnak a magyar ellenzékhez való hozzáállásáról mindenesetre sokat elárul, hogy Markus Pieper EP-képviselő, az EPP magját adó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa a Twitteren egy kommentben már akkor megfogalmazta, 

hogy az EPP-nek bizony nincs egységes álláspontja Márki-Zay Péterről. 

FRISSÍTÉS: Időközben megerősítették, hogy Tusk "tagállami minőségében", a lengyel ellenzéki Polgári Platform elnökeként szólal fel a magyar baloldal rendezvényén. Protokolláris és politikai szempontból is megkérdőjelezhető lépésről van szó, hiszen a politikus – még – a legnagyobb európai pártcsalád első embere.

Borítókép: Donald Tusk, az EPP elnöke (Forrás: Getty Images)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.