Anderson munkahelye, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem serdülőkori genderközpontja 162 gyerekkel növelte páciensei forgalmát 2019 és 2020 között, így 2020-ra összesen 373 új fiatallal bővült az intézmény.
Sok gyerek csak azért keveredik bele, mert trendi
– nyilatkozta a pszichológus a The Washington Postnak még 2018-ban. Néhány hónappal korábban egy interjúban – miután megválasztották a Transzneműek Egészségügyi Világszövetsége amerikai szervezetének elnökévé – Anderson még azt bizonygatta, hogy „a transz identitást nem lehet elkapni”. Azonban 2020-ban, amikor tizenévesek milliói kerültek karanténba az Államokban, elmondása szerint már számos olyan szülővel találkozott, akik megrökönyödve szembesültek gyermekük vélt vagy valós transzneműségével.
Az elszigeteltség idején „átváltozottak” beszámolói hasonlóképpen hangzottak: az online iskolai oktatás alatt mindannyian rengeteg időt töltöttek a közösségi médiában, a TikTok, az Instagram, a YouTube és a videojátékok világában pedig virtuális identitásokat ruháztak magukra, amelyeket aztán a való világban is kipróbálhattak. Emellett az internetet ellepő transznemű influenszerek és aktivisták arra bátorították a tizenéveseket, hogy ha kényelmetlenül érzik magukat a testükben, érdemes nemet váltaniuk, és ehhez praktikus tanácsokkal is ellátták őket.
Az utóbbi évek tapasztalati alapján Anderson ma már úgy fogalmaz:
Nyíltan kijelenteni, hogy nem lehet társadalmi befolyás a nemi identitás kialakulásában, szembemegy a valósággal. A tinédzserek igenis hatással vannak egymásra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!