Az EU-t meghatározó, az európai népek közötti egyre szorosabb egység víziója öncélúan értelmezve épp a kontinens békéjét szavatoló egységet fenyegeti. Lehet, hogy szakítani kellene vele? − írja a Mandiner a legújabb cikksorozatának első részében.
Az elmúlt két hónap EU-szerte a blokk jövőjéről szóló konferencia által gerjesztett hullámokról szólt. Különféle értelmezések láttak napvilágot,
a legharsányabb kampány pedig az Európai Tanácsra jellemző konszenzusos döntéshozatal megszüntetésével kapcsolatban indult.
Június második felében a magyar pártok is előálltak javaslatukkal az Országgyűlésben. A labdát a Fidesz–KDNP dobta fel, néhány nappal később pedig a Demokratikus Koalíció politikusai is előálltak a saját javaslatukkal. Elfogadása esetén a magyar kormány e sorvezető mentén politizál majd az EU jövőjéről zajló diskurzusban.
Az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról című iromány tizenkét pontja emellett recept, amelyet, ha az EU kivált, nemhogy visszatalálhat az elhagyott ösvényre, de a régóta magára várató szintlépést is végrehajthatja. Nem a föderális Európa víziójáról van ugyanakkor szó – annak élhetőbb alternatívái is léteznek. A Fidesz–KDNP irományának tizenkét pontja egyúttal tizenkét problémafelvetés is. Alább kiderül, hogy miért.
A szerződésekből törölni kell az egyre szorosabb egység célkitűzését. Az integráció nem öncél, hanem eszköz: nemzeti szabadságunk kiteljesedésének eszköze.
Az Európa népei közötti egyre szorosabb egység egy jogi formába öntött politikai parancsnak tekinthető. Egyfajta üzemanyag, amely nélkül az európai föderális szuperállam felemelkedése a tagállami szuverenitás egyidejű leépülésével nem vagy sokkal nehezebben indokolhatóan valósulhatna meg.
Az elképzelés már az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó római szerződés preambulumában is megjelenik. Az 1950-es évek óta velünk él. Ennek megfelelően az 1957-es római szerződés az Európa szorosabb politikai egységesítésének irányába tett első lépésnek is tekinthető.