Talán a szinte tengerből kinövő, kétezer méter magas csúcsok roppant árnyéka, vagy esetleg az oldalukat borító, sűrű erdőségek miatt, mikor a XV. században a velenceiek hajóikról megpillantották, monte negrónak, azaz fekete hegynek nevezték el a partvidéket. Az országért hosszú történelme során sok harcot vívtak, de a Montenegró nevet, avagy a helyiek nyelvén Crna Gorát a mai napig őrzi.

Stratégiai fekvés
A térséget az ókorban még az illír törzsek lakták, akik később jórészt beolvadtak a hódító rómaiak közé. A kora középkorra, a szlávok bevándorlása után a népesség felvette a keresztény hitet, az ekkor még Zetának és Raskának nevezett területen három fejedelemség osztozott. Ugorva egyet az időben, ezután a XV. században érkező velenceiek kiterjesztették befolyásukat a tengerpartra, miközben a többi részt az Oszmán Birodalom hódította meg, a jobbára gyéren lakott, de jól védhető hegyvidék pedig független maradt. A hosszú török uralom nem múlt el nyomtalanul, a nagyjából 625 ezres népesség mintegy ötöde ma is szunnita muszlim vallású, számos településen feltűnnek a minaretek.
De hatásuk a színpompás montenegrói népviseletben is visszaköszön, miután az oszmánok állítólag megtiltották az élénk színeket a leigázott népeknek, a helyiek ezzel fejezték ki tiltakozásukat.
A ruházat másik jellegzetes darabja a könnyű lábbeli; úgy tartják, a hegylakókat azért sem tudta legyőzni senki, mert bocskorban kényelmesen és gyorsan mozogtak a nehéz terepen, miközben a hódítók lábát feltörte a csizma.
Bizonyára az afganisztáni hegyekbe bevett tálibok is meg tudnák erősíteni az amerikaiaknak, hogy a gerilla-hadviselés néhány alapszabálya mit sem változott az elmúlt évszázadokban…

Ugyanakkor Montenegró csipkézett tengerpartja is stratégiai jelentőséggel bírt. A szárazföldbe mélyen benyúló Kotori-öblöt elkerülik az Adriai-tenger tomboló viharai, biztonságos kikötőt nyújtanak a hajóknak.
Ráadásul az öböl szűk bejáratát könnyű volt ellenőrizni, a hegyekből pedig szemmel tartani, sőt belátni egészen a nyílt tengerig.