Abe Sindzó öröksége: a konzervatív reformer

Merénylet áldozata lett Abe Sindzó, Japán modern kori történetének egyik legbefolyásosabb államférfija, aki nem tűrte, hogy Japánt megalázzák történelme miatt, és egyik legfontosabb céljaként tűzte ki a szigetország gazdaságának újbóli felvirágoztatását.

Tokyo, 2022. július 8. A 2020. szeptember 16-i képen Abe Sindzó japán miniszterelnök sajtóértekezletet tart a tokiói kormányfõi hivatalban. 2022. július 8-án merényletet követtek el a korábbi kormányfõ ellen egy választási kampányeseményen a közép-japáni Narában. Abe a lövéstõl eszméletét vesztette, az elkövetõt elfogták. MTI/AP/Eugene Hoshiko Fotó: Eugene Hoshiko

A japán közélet sajátossága, hogy politikus felmenők nélkül szinte lehetetlen érvényesülni. Abe Sindzó karakteres pályafutása nem is értelmezhető a „jó gének” figyelembevétele nélkül: édesapja, Abe Sintaró az 1955-ös megalapítása óta négy év kivételével kormányzó pártnak számító Liberális Demokrata Párt (LDP) főtitkára volt, és több miniszteri posztot is betöltött, anyai nagyapja pedig Kisi Noboszuke, aki 1957 és 1960 között a szigetország miniszterelnöke volt. Utóbbit egyébként háborús bűnök miatt elítélték az amerikaiak, és bár 1948-ban szabadon bocsátották, az ezen időszak alatt a család büszkeségén ejtett sebek komoly nyomot hagytak Abe Sindzón. Ő maga így írt erről korábban: 

Egyesek úgy mutogattak a nagyapámra, mint akit »A osztályú háborús bűnösként« tartanak számon. Erős undort éreztem emiatt. Lehet, hogy ez a tapasztalat váltotta ki belőlem, hogy érzelmileg is a »konzervativizmushoz« kötődtem.

Ahogy pedig ezt a „tapasztalatot” a japánok emlegették: Abe egy „befejezetlen családi vállalkozásként” tekintett a szigetországra.

Rögös út a sikerig

A vérvonal azonban nem lett volna elegendő ahhoz, hogy a 67 évesen elhunyt politikus a modern kori Japán történetének egyik legbefolyásosabb és leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfőjeként vonuljon be a történelembe – ezt jól bizonyítja, hogy első miniszterelnöksége egyáltalán nem nevezhető sikertörténetnek. Nem csak hogy a szigetország legfiatalabb kormányfőjeként kellett volna helytállnia, de első ciklusát még számos botrány is kísérte, így az LDP súlyos vereséget szenvedett a 2007-es felsőházi választásokon. Ezzel párhuzamosan felszínre törtek az egészségügyi gondok is: 

Abét fekélyes vastagbélgyulladással diagnosztizálták ugyanazon év decemberében, ezért lemondott hivataláról.

Öt év múlva azonban visszatért, 2012-ben pedig másodjára is megválasztották kormányfőnek – ettől fogva pedig nem volt megállás egészen 2020-ig, amikor is egészségügyi problémákra hivatkozva lemondásra kényszerült, noha azt ígérte, folytatni kívánja politikai karrierjét. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, azt jól bizonyítja, hogy a halálos lövés is egy, a vasárnap esedékes szenátusi választásokra készülő kampánybeszéd közben érte. 

A hivatalban töltött örökségét azonban jól jellemzi, hogy a halálhírére reagáló japán kommentárok a szigetország politikai közegének egyfajta „árnyékhatalmaként” jellemezték: egy olyan bölcsnek, akinek gyakran kikérték a véleményét.

Progresszív pacifizmus

A BBC brit közszolgálati csatorna összeállításában konzervatív reformerként jellemezte, a nacionalista politikus ugyanis nem tűrte, hogy Japánt megalázzák történelme miatt, politikájának pedig egyik sarkalatos pontja volt a második világháború után az amerikai segítséggel megfogalmazott pacifista alkotmány módosítása, amellyel azt szerette volna elérni, hogy a szigetország ne csupán önvédelemre alkalmas haderőt tarthasson fel. Engedményeket azonban sikerült elérnie a kollektív önvédelemre hivatkozva, a 2016-ban érvényben lévő törvénymódosítások például feloldottak egy sor korlátozást az Önvédelmi Erők külföldi szerepvállalásával kapcsolatban, valamint a japán védelmi ipar exportkorlátozására vonatkozóan. 

Az új törvény az alkotmány 9. cikkelyének újraértelmezésére alapozva lehetővé teszi tehát a japán csapatok számára a kollektív önvédelem gyakorlását, vagyis a szövetségesek támogatását és védelmét akár támadó műveleteken keresztül is. 

Nacionalista nézetei egyébként gyakran feszültséget keltettek Kínában és Dél-Koreában, különösképp, miután 2013-ban Abe Sindzó személyesen kereste fel a modern kori japán kollektív emlékezet egyik legemblematikusabb jelképének számító, a szomszédos ázsiai országokat azonban a szigetország imperialista múltjára emlékeztető Jaszukuni-szentélyt.

Gazdasági célkitűzéseit tekintve azonban Abe leginkább reformistaként jellemezhető: az Abenomics néven ismertté vált gazdasági modell keretében monetáris lazítással, fiskális ösztönzéssel és strukturális reformokkal szerette volna felvirágoztatni a japán gazdaságot, de azt is fontosnak tartotta, hogy elősegítse a nők munkavállalását és enyhítse a szigetország rendkívül szigorú bevándorláspolitikáját. Intézkedései ugyan növekedést vontak maguk után, de később ismét lelassult a gazdaság, ezért egyesek megkérdőjelezték az Abenomics sikerességét. Az állampolgárok azonban bíztak Abe Sindzóban, ezt jól jelzi, hogy a gazdasági reform bevezetés után még kétszer is megválasztották kormányfőnek.

Borítókép: Abe Sindzó volt japán kormányfő (Forrás: MTI/AP/Eugene Hoshiko)