François Braun egészségügyi miniszter bejelentése alapján több oltóanyag áll rendelkezésre, mint amire jelenleg szükség van. A tárcavezető hozzátette, hogy országszerte több mint száz oltóközpont működik, és eddig mintegy hatezren vették fel az oltást. Mindazonáltal további mozgósításra van szükség, ezért július 26-án, kedden megnyitnak Párizsban egy nagy befogadóképességű oltóközpontot, a létszámhiány megoldása érdekében pedig az egészségügyi hallgatók is beadhatják a vakcinát – derül ki a miniszter Twitter-bejegyzéséből.
A francia hatóságok kezdetben csak azoknak a személyeknek javasolták a majomhimlő elleni oltást, akiknél felmerült a gyanú, hogy fertőzött emberrel kerültek kapcsolatba. Egy július 8-án tett bejelentés szerint azonban a kormány kiterjesztette a védőoltást az azonos neműekkel szexuális viszonyt folytató, valamint a több partnerrel kapcsolatot létesítő transznemű személyekre is, derül ki a Le Figaro cikkéből.
A rohamosan terjedő esetszám ellenére azonban nem Franciaország a legfertőzöttebb európai ország.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) július 21-én közzétett adatai szerint a járvány kitörése óta 8697 esetet regisztráltak az uniós országokban. A legtöbb, 3125 esetet Spanyolországból jelentették, a dél-európai ország már júniusban is az egyik legfertőzöttebb államának számított, a WHO jelentése szerint ugyanis a vizsgált 42 országból jelentett 2103-as összes esetszám csaknem 15 százalékát, 313 esetet itt regisztrálták.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!