A választási szándékra vonatkozó közvélemény-kutatások szerint az új centrista összefogás népszerűsége jelenleg öt százalék körül mozog, de akár tíz százalékra is emelkedhet, amennyiben sikerül megszólítaniuk a korábban távol maradó választópolgárokat, valamint a jobboldali és baloldali bizonytalankodókat. A Demokrata Pártból és a kisebb baloldali frakciókból álló nagy baloldali szövetség népszerűsége jelenleg harminc százalék körül mozog.
Az Olasz Testvérek, a Liga és Hajrá, Olaszország! pártokból álló jobbközép koalíció az előrejelzések szerint a szavazatok 46 százalékát is megszerezheti.
A választási listák, szimbólumok leadási határideje a hétvégével lejár, így augusztus második felében teljes gőzre kapcsolhat a választási kampány Olaszországban. Silvio Berlusconi, a Hajrá, Olaszország! alapítója és elnöke csütörtökön bejelentette, szenátorként jelölteti magát, a hosszú bírósági száműzetést követően visszatér a római parlamentbe. Berlusconit ugyanis 2013-ban adócsalás miatt öt évre eltiltották a közügyektől és egy évre elítélték. A végzést 2021-ben nyilvánította semmisnek az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), ezzel újra megnyílt a lehetőség Berlusconi számára, hogy parlamenti mandátumot szerezhessen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!