Hosszú távra tervez az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában

Hat hónappal ezelőtt, február 24-én Oroszország lerohanta Ukrajnát, melynek következtében Európának a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius válsággal kell szembenéznie. – A hat hónap számunkra nem a befejezés időszaka, inkább a fellélegzésé – fogalmazott lapunknak Lehel László, az ukrajnai segítségnyújtásból oroszlánrészt vállaló Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, akit az elmúlt félév tapasztalatairól és a szervezet ukrajnai tevékenységével kapcsolatos tervekről kérdeztünk.

– A háború elmúlt fél évében melyek voltak a segítségnyújtás szempontjából a legnagyobb kihívások?

– A legnagyobb problémák egyértelműen a legelső időszakban jelentkeztek. A magyar közvélemény és az állampolgárok reagálása az agressziót követően döbbenetes volt. Olyan mértékű adományozás indult meg, amit még nem tapasztaltunk az elmúlt harminc év alatt, pedig sok rendkívüli helyzetben vállaltunk már szerepet. Egyrészt a cégek részéről. Azt gondoltuk, hogy a Covid utáni időszakban visszafogottabb lesz mindenki, ennek ellenére nagyon komoly megkeresések történtek, nem volt ritka az olyan vállalat, aki százmillió forintos felajánlást tett. Ugyanez elmondható a magánszemélyekről is. Ezzel párhuzamosan, az anyagi felajánlások mellett elindult a természetbeni adományozás is. A rengeteg felajánlás rendszerezése és kiszállítása, a logisztikai láncolat megtervezése és kivitelezése volt az első kihívás, mellyel szembesülnünk kellett. Alapvetően egy szűk stáb áll rendelkezésünkre, akik képesek a rendkívüli helyzetek kezelésére, azonban ilyen nagy volumenű krízis esetében szükségünk volt új munkatársakra. A másik probléma az Ukrajnán belüli logisztikával volt kapcsolatos. Magyarországon nem találtunk olyan gépjárművezetőt, aki hajlandó lett volna továbbmenni, akár Lembergig (Lviv), akár Kijev megyéig vagy egészen Zaporizzsjáig. Ezért Beregszászon létesítettünk egy tranzitraktárt, amely részben egész Kárpátalja ellátására szolgált, részben pedig itt helyeztük el azon adományokat, melyeket aztán Ukrajnán belüli fuvarozók szállítottak el. A harmadik kihívás is a humán erőforrásokkal kapcsolatos, azonban más, mint az előzők. Mivel nemzetközileg ismert és elismert szervezet vagyunk, ezért nemcsak Magyarországról érkeztek megkeresések, hanem szerte a világból, különböző kormányzatoktól is. Ezek kezelésére azonban szakemberek kellenek, akikből itthon kevés az olyan, aki minden szempontból megfelelő az ilyen jellegű feladatok elvégzésére. Ezért volt olyan időszak, amikor külföldi munkatársakat is alkalmaztunk, mert a válság intenzitása megkövetelte az olyan szakembereket, akik a szférában nemzetközileg ismertek. Talán ez a három legnagyobb kihívás állt előttünk. Itt hozzá kell tenni, hogy a legkevesebb problémát az ukrán fél hozzáállása jelentette. Azzal semmiféle gondunk nem volt, Ukrajnán belül szabadon mozoghattunk és tettük a dolgunkat, sőt nagyon sok segítséget kaptunk a kormányzóságoktól, és nem utolsósorban az ungvári magyar főkonzultól.

– Mekkora összértékű adományokról beszélhetünk eddig, és mi várható a jövőben?

– Jelen pillanatban azt látjuk, hogy hosszú távra kell terveznünk. A Magyarországról kiszállított természetbeni adományok értéke már elérte 4,7 milliárd forintot, ami egy elképesztően nagy szám, tekintve, hogy ez még nem a teljes segélyprogram összege. Ebbe nem tartoznak bele az Ukrajnán belüli beszerzések, sem például a menekültek havi gyorssegélye. 2023-ra ez a szám át fogja lépni a tízmilliárd forintot, sőt közeledni fog a 15 milliárdhoz. 

Ez annak köszönhető, hogy nem csak a magánszemélyek, cégek, a magyar kormányzat felajánlásairól van szó. Magyarország legnagyobb humanitárius programját, a Magyarország segít segélyakciót bonyolítjuk le, melynek során nagyon szoros együttműködés alakult ki a Külgazdasági és Külügyminisztériummal.

Emellett nemzetközi megkeresések is befutottak, sorra kötjük a különböző szerződéseket a donorokkal. Ebből is jól látszik, hogy a hat hónap számunkra nem a befejezés időszaka, inkább egy kicsit a fellélegzésé. Ezt követően már a tervezettebb, projektorientáltabb munkákra tudunk koncentrálni az ad hoc jellegű segélyezés helyett, amely az első időszakra volt jellemző többek közt a nagy adakozókészség miatt. Továbbra is a belső menekültek megsegítésére szeretnénk koncentrálni, melynek két súlypontja van. Az egyik az újjáépítés, a visszatelepülés támogatása. Itt elsősorban Kijev megyéről van szó, ahonnan az orosz egységeket kiszorították, itt már kezdenek rendeződni a körülmények. E térségben egy egészségügyi központot fogunk felhúzni, egy iskola renoválásában segédkezünk, valamint egy konténeróvoda felépítését is vállalta a magyar kormányzat, melynek megvalósításán mi is dolgozunk. A másik súlypont a háborús zónákban való humanitárius segélyezés, valamint a befogadóközpontok támogatása Kárpátalján és más megyékben, ami magába foglalja az élelmezést, higiénia biztosítását és jelenleg úgy tűnik, a téli segítségnyújtást is. 

Szerény becslések szerint eddig 150 ezer főnek tudtunk segíteni, de ez a szám jelentősen növekedni fog.

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

– A szervezetnek jelenleg három központja működik Ukrajnán belül. Terveznek tovább terjeszkedni a jövőben?

– Ahhoz, hogy munkánkat el tudjuk végezni, jól kiépített raktárbázisra van szükség. Az első lépés számunkra Beregszász volt, hiszen az 1998-as tiszai árvíz óta jelen vagyunk a városban, a szervezet is itt van bejegyezve az ukrán törvények szerint. Ezt erősítettük meg először, létrehoztuk a raktárbázisunkat és eldöntöttük, hogy milyen módon fogunk segítséget nyújtani. Ennek értelmében a közösségi épületekben elhelyezett menekültek támogatását kezdtük meg oly módon, hogy szükségleteikhez alkalmazkodva biztosítottunk nekik adományokat. Ez után indítottuk el a lembergi irodánkat, melyet más szervezetekkel, angolokkal és finnekkel együtt béreltünk. Az itt dolgozó csapatnak is hasonló feladatai voltak: raktárbázis létrehozása, valamint a segélyezés megkezdése. Kijevben a finn segélyszervezettel kötöttünk együttműködési megállapodást, akik az első időszakban – amikor nyugati segélyszervezetek még nem vállalták, hogy például Kijevbe vagy azon túl menjenek – sokszor kamatoztatták az általunk szerzett tapasztalatokat, használták logisztikánkat. Velük együtt kezdtük el felépíteni a kijevi irodát, ahol már alapítványként bejegyzésre is kerültünk. 

Jelenleg ennek a megerősítését folytatjuk, valamint elkezdtünk dolgozni a következő lépésen: az ország dél-keleti részében, a konfliktuszónához közel hozunk létre képviseletet, Zaporizzsjában.

Ez több szempontból is fontos. Egyrészt biztosítja a gyors reagálást, valamint a későbbiekben a nemzetközi pályázatoknál is lényeges szempont lehet az erős helyszíni tapasztalat. Ha ez megvalósul, akkor már azt mondhatjuk, hogy komoly hálózatot tudtunk létrehozni Ukrajnában.

– Nem túl veszélyes a jelenlegi helyzetben Zaporizzsjában képviseletet nyitni?

– A humanitárius munka sosincs távol a veszélyövezetektől, azonban ez nem jelenti azt, hogy hőst akarunk játszani. Az teljesen normális jelenségnek tekinthető, hogy a háborús zóna 30-50 kilométerre húzódik attól a helytől, ahol az embereink dolgoznak. Természetesen figyelemmel kell kísérni az eseményeket, és ha bármi olyan történik, ami veszélyeztetheti munkatársaink életét, akkor visszább kell húzódnunk. A humanitárius munkát csak abban az esetben lehet elvégezni, ha megfelelő a biztonsági helyzet, ezért csak olyan helyre megyünk, ahol látjuk ezt a pillanatnyi biztonságot. Zaporizzsja egyébként egy fogadóközpont, nagyon sok helyről hozzák ide az embereket, az ukrán hatóságok innen vezénylik tovább őket. Ezért nyilvánvaló, hogy nekünk ebben szerepet kell vállalnunk. A kérdésre válaszolva, jelenleg sem Beregszászban, sem Lembergben vagy Kijevben nem látunk veszélyt, s Zaporizzsja sem az a település, ahol ezt tapasztalnánk.

– Nemrég Bucsában járt, tervez újra Ukrajnába utazni?

– Egy ilyen feladat nyilvánvalóan szükségessé teszi, hogy a szervezet vezetője olykor személyesen is jelen legyen. Tárgyalni kell a minisztériumokkal, helyi kormányzókkal vagy más szervezetekkel, tehát ez nem kerülhető el. Természetesen elsősorban a helyi munkatársaink végzik el ezeket a feladatokat, időnként azonban szükség van arra, hogy az ember személyesen is meggyőződjön arról, hogy jól zajlik a munkánk, és a lehető legeredményesebben, legfelelősségteljesebben használják fel a támogatásokat. 

Mindemellett Magyarország jószolgálati követei is vagyunk, hiszen bármerre járunk, felfigyelnek rá, hogy a magyarok mennyire segítőkészek a humanitárius problémákat illetően. Ez előbb-utóbb megértésre fog találni.

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

– Az ukrajnai projektek mellett mekkora figyelem jut a szervezet magyarországi munkájára?

– Annak ellenére, hogy szinte elsőként érkeztünk Ukrajnába, valamint elsősorban a helyszínen szeretnénk segíteni abban, hogy minél hamarabb visszatérhessenek lakhelyeikre a menekültek, magyarországi munkánkat sem adtuk fel. Jelenleg a BOK-csarnokban (ukrajnai menekülteket befogadó központ Budapesten – a szerk.) egyfajta rotációban váltjuk egymást a különböző szervezetekkel, részt veszünk az ügyeletben. Emellett nemrégiben nyitottunk egy központot a Baross utcában, ahol az ukrajnai menekültek különböző jogi és egyéb ügyekben kérhetnek tanácsot és kaphatnak segítséget. Azt, hogy ez milyen jól működik, mutatja, hogy Szombathelyről, Veszprémről, Szekszárdról, az ország különböző pontjairól keresnek meg bennünket. Rengeteg példát látunk, a mariupoli focistától kezdve, aki NB1-es szinten szeretne Magyarországon tovább futballozni az orvosnőig, aki rezidensi munkáját akarja továbbra is ellátni hazánkban. Sok ilyen apró ügy merül fel, amiben a munkatársaink segíteni tudnak, ennek pedig nagyon jó a fogadtatása. Ez az ága is folytatódott munkánknak, de az igazi főcsapás vonal továbbra is Ukrajna, szervezetünknek itt többéves munkája lesz ez egészen biztos. Sajnos – és ez a legnagyobb szomorúsága a történetnek – nincs megállapodás, nincs egyesség, nő az elhunytak, károsultak és menekültek száma, és semmi sem mutatja, hogy jó irányba mennének a dolgok. 

Borítókép: Lehel László a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója (Fotó: Kurucz Árpád)