Pekingnek nem lenne könnyű dolga Tajvannal

– Kína elméletileg képes lenne egy Tajvannal szembeni invázióra, de nem mindegy, hogy a várhatóan magas veszteségeknek milyen politikai árat tulajdonít a pekingi vezetés – magyarázta a Magyar Nemzetnek Bartók András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, aki a stratégiai hadijátékok segítségével többször is modellezett már egy esetleges katonai konfliktust Kína és Tajvan, illetve Kína és az Egyesült Államok között. A kutató ugyanakkor figyelmeztet: a médiában szenzációként terjedő szimulációs kimenetelek többtényezősek, sok múlik tehát azon, hogy az elemzők mire voltak kíváncsiak a modellek megalkotása során.

Háborús kimeneteleket szimuláló hadijáték a tervasztalon (Forrás: Bartók András felvétele)

A létszámfölény nem garancia a sikerre

Bartók András szerint egy kínai–tajvani háború esetén annyi biztosra vehető, hogy Peking jelentős létszámfölénnyel rendelkezik, a kínai népi felszabadító hadsereg létszáma ugyanis – a szárazföldi haderőt és a haditengerészetet is beleértve – meghaladja a kétmillió főt, míg Tajvan „csupán” 169 ezres létszámú haderővel büszkélkedhet. Ezt utóbbi esetében kiegészíti egy több mint egymillió fős tartalékos állomány, így optimista becslések akár ötszázezer fős védelemmel számolnak. A kutató szerint azonban az erőfölény önmagában semmire nem garancia: 

az erők ismert arányai alapján Kína ugyan elméletileg képes lenne egy Tajvannal szembeni invázióra, de ezeket az erőket át kell szállítani a szoros túlsó partjára, ez pedig a világtörténelem legnagyobb tengeri inváziós csoportosítását jelentené. 

A támadó műveletek esetén a sikerhez bizonyos arányú fölényre van szükség; ez az, amit Kína, figyelembe véve a szállítókapacitást, nehezebben tud megvalósítani. Bartók kiemelte: Kína egyértelmű számbeli fölényben van haditechnikát tekintve, de rengeteg nyitott kérdésünk van a fegyverrendszerek hatékonyságával kapcsolatban. A kínai harckocsik egy jelentős része például páncélzatát tekintve nem a városi harcászatra van optimalizálva, illetve van, ahol akadnak gondok a sebességgel, manőverezési képességgel. Márpedig Tajvan földrajzilag nehéz terep: a városokkal és hegyvidékkel is meg kellene a kínaiaknak birkózniuk. 

Ha pedig külső segítség érkezik, elméletileg az is elképzelhető, hogy a kínai katonai erőfölény paritásba csökken

 – tette hozzá Bartók András.

Washington aligha küldene szárazföldi csapatokat

Bartók András emlékeztetett: Amerika csak fegyvereladással támogatja Tajpejt, vagyis hivatalosan nem garantált katonai segítségnyújtást egy támadás esetére, de nem is vetette el ennek lehetőségét – ezt nevezik „stratégiai kétértelműségnek”. A kutató hozzátette: az amerikai haderő egyébként készül egy esetleges konfliktusra, de hogy ez milyen formát öntene és hogyan sikerülne, az már persze nehezebb kérdés. A kutató kitért arra is: 

az amerikai haderő például saját hadijáték-szimulációjában pár éve alulmaradt a kínai féllel szemben, viszont ehhez hozzátartozik, hogy a feladat az volt, hogy jelentősebb mozgósítás nélkül a haditengerészet egyidejűleg a világ két különböző hadszínterén érjen el sikereket. 

A civil-szakpolitikai szimulációkra is jellemző, hogy ha az Egyesült Államoknak valamilyen politikai feltétel miatt „félig hátrakötött kézzel” kell megoldani egy adott helyzetet, akkor alulmarad, vagy „döntetlen” lesz a végeredmény. Viszont ha a szimuláció a meglévő erők „normális” alkalmazását teszi lehetővé, rendszerint a kínai fél marad alul – magyarázta Bartók András.

Borítókép: a kínai népi felszabadító hadsereg (PLA) meghaladja a kétmillió főt (Forrás: AP Photo/Pavel Golovkin)