Mérséklődött az infláció Spanyolországban
A spanyolországi országos statisztikai intézet előzetes becslései szerint a fogyasztói árindex kilenc százalékra csökkent az első őszi hónapban, ami 1,5 ponttal alacsonyabb az augusztusinál. A spanyol infláció ezzel három egymást követő hónap után ismét tíz százalék alá esett vissza. Tájékoztatásuk szerint a javulás annak köszönhető, hogy az augusztusi drámai villamosenergia-árak után ezúttal erőteljes csökkenést regisztráltak a piacon.
A maginfláció, amely nem tartalmazza az energia és a friss élelmiszerek árát, 6,2 százalékra esett vissza szeptemberben, amely az első csökkenés 14 hónap emelkedés után. Az intézet statisztikája szerint a fogyasztói árindex 2021 júliusa óta a legnagyobb mértékű havi szintű visszaesést mutatja. Teresa Ribera energiaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány által nyáron bevezetett ibériai kivétel nevű intézkedés is hozzájárult az adatok javulásához.
Az ennek részeként bevezetett átlag 50 eurós gázárplafonnal ugyanis a spanyol fogyasztók már több mint 2,5 milliárd eurót takaríthattak meg, a havi villanyszámlájuk pedig átlagosan 17 euróval csökkent.
Forrás: rtve.es
Párizs hajlandó tárgyalni a Midcat gázvezeték megépítéséről Spanyolországgal




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!