Regnálása során tizennégy miniszterelnököt nevezett ki – legutóbb a napokban Liz Trusst –, trónra kerülése idején Winston Churchill volt a kormányfő. Tényleges hatalmat nem gyakorló államfő révén a politikába nem sok beleszólása volt, távol is tartotta magát tőle, csupán a sajtó szellőztette meg olykor-olykor valódi vagy nem valódi véleményét az aktuális eseményekről.
Az 1980-as évektől a bulvársajtó fokozott figyelmével is szembesülnie kellett a királyi családnak, különösen Erzsébet gyermekei és unokái kerültek a média érdeklődésének középpontjába. Az 1992-es évet annus horribilisnek nevezte Erzsébet, utalva Károly fia és Diana különválására, András fia és Sára különválására, a Windsor-kastélyban keletkezett pusztító tűzre és arra, hogy a kritikusok szerint a királyi család a recesszió közepette az adófizetők pénzét „herdálja”. A királynő 1997-ben is a kritikák kereszttüzébe került, amikor Diana hercegné halála után hosszú napokon át nem jelent meg a nyilvánosság előtt, a Buckingham-palota nemzeti lobogóját pedig nem eresztették félárbócra.
A későbbi években azonban mind Erzsébet, mind a monarchia, különösen unokája, Vilmos révén javított megtépázott hírnevén, a királynő rendre 80-90 százalék közötti népszerűségnek örvendett.
Az emberek a közvetlenségét és alázatos, a haza érdekében végzett munkáját méltatták. Mindezt a 2002-ben megrendezett arany-, a 2012-es gyémánt- és az idei platinajubileum is bizonyítja, amikor is emberek tömegei ünnepelték meg trónra lépésének kerek évfordulóit.
Borítókép: Fülöp herceg kíséretében integet a tömegnek II. Erzsébet brit királynő 1953. június 2-án, miután megkoronázták a londoni westminsteri apátságban (Fotó: Intercontinentale/AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!