Erzsébet 1926. április 21-én született. A Windsor-család sarjaként, Albert yorki herceg (a későbbi VI. György) elsőszülött lányaként látta meg a napvilágot. A trónra kerülésének kérdése életének tizenegyedik életévéig fel sem merült, 1936-ban azonban VIII. Eduárd lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse szerelmét, egy elvált amerikai nőt. A korona így VI. György fejére került.
A második világháború évei alatt a király járta az országot, lebombázott településeket, fegyvergyárakat, laktanyákat látogatott meg, lelket öntve az emberekbe. Erzsébet már gyerekkorában is rendszeretőnek és felelősségteljesnek bizonyult, 1940-ben rádióüzenetben szólt a városokból evakuált brit gyermekekhez: „Mindent megteszünk, hogy segítsük bátor tengerészeinket, katonáinkat, pilótáinkat, közben mi is igyekszünk elviselni a veszély és a szomorúság ránk háruló részét, de mindannyian tudjuk, a végén minden jóra fordul.” A hercegnő tizenkilenc évesen a hadsereg női haderejében szolgált, ahol sofőrnek és szerelőnek képezték ki. A monarchia ebben az időszakban nyerte vissza értelmét és népszerűségét.
Erzsébet 1947-ben ment feleségül a haditengerészetben szolgáló Philip Mountbattenhez, Fülöp herceghez.
Négy gyermekük született: Károly (1948), Anna (1950), András (1960) és Eduárd (1964). Édesapja 1952-ben bekövetkezett halála után került a trónra, a koronázási ceremóniára egy évvel később került sor. Regnálása idején rengeteget utazott, első hivatalos külföldi útja 1947-ben Dél-Afrikába vezetett, ahol a 21. születésnapja alkalmából mondott rádiós beszédében ígéretet tett arra, hogy egész életében a Brit Nemzetközösséget fogja szolgálni. Erzsébet halálakor tizennégy ország hivatalos-névleges államfője volt, de ténylegesen csak az Egyesült Királyságé.
Magyarországra egyszer látogatott el, 1993 májusában.
Mindig szerettem volna Magyarországra jönni. A nagyanyám gyakran mesélt családtörténetéről és szülei kapcsolatáról Magyarországgal. Ez még ma is olyan elevenen él bennem, hogy boldogan jöttem ide
– mondta a tiszteletére rendezett díszvacsorán az Országgyűlésben, utalva magyar szépanyjára, Rhédey Klaudiára.
Regnálása során tizennégy miniszterelnököt nevezett ki – legutóbb a napokban Liz Trusst –, trónra kerülése idején Winston Churchill volt a kormányfő. Tényleges hatalmat nem gyakorló államfő révén a politikába nem sok beleszólása volt, távol is tartotta magát tőle, csupán a sajtó szellőztette meg olykor-olykor valódi vagy nem valódi véleményét az aktuális eseményekről.
Az 1980-as évektől a bulvársajtó fokozott figyelmével is szembesülnie kellett a királyi családnak, különösen Erzsébet gyermekei és unokái kerültek a média érdeklődésének középpontjába. Az 1992-es évet annus horribilisnek nevezte Erzsébet, utalva Károly fia és Diana különválására, András fia és Sára különválására, a Windsor-kastélyban keletkezett pusztító tűzre és arra, hogy a kritikusok szerint a királyi család a recesszió közepette az adófizetők pénzét „herdálja”. A királynő 1997-ben is a kritikák kereszttüzébe került, amikor Diana hercegné halála után hosszú napokon át nem jelent meg a nyilvánosság előtt, a Buckingham-palota nemzeti lobogóját pedig nem eresztették félárbócra.
A későbbi években azonban mind Erzsébet, mind a monarchia, különösen unokája, Vilmos révén javított megtépázott hírnevén, a királynő rendre 80-90 százalék közötti népszerűségnek örvendett.
Az emberek a közvetlenségét és alázatos, a haza érdekében végzett munkáját méltatták. Mindezt a 2002-ben megrendezett arany-, a 2012-es gyémánt- és az idei platinajubileum is bizonyítja, amikor is emberek tömegei ünnepelték meg trónra lépésének kerek évfordulóit.
Borítókép: Fülöp herceg kíséretében integet a tömegnek II. Erzsébet brit királynő 1953. június 2-án, miután megkoronázták a londoni westminsteri apátságban (Fotó: Intercontinentale/AFP)
