
A kérdésben megosztottak a csehek: egy november közepén közölt felmérés szerint a tavasszal mért 61 százalékról 53 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szükségesnek tartják a katonai segítségnyújtást. Eközben a megkérdezettek 48 százaléka mondta azt, hogy le kell állítani az orosz energiaimportot, ezzel ellentétes véleményen 47 százaléknyian vannak. – Ellenfelei vádjaival szemben azonban Babis nem oroszpárti és nem EU-ellenes – írja elemzésében Ostap Karmodi prágai újságíró, utalva arra, hogy éppen Babis kormányzása idején utasítottak ki többtucatnyi orosz diplomatát kémkedés vádjával, feszültséget keltve a cseh–orosz viszonyban.
Babis pragmatikusabb megközelítéséhez képest azonban Petr Pavel és Danuse Nerudová is sokkal egyértelműbben foglal állást a Nyugat mellett és Oroszország ellen.
A komoly katonai tapasztalattal rendelkező, korábban a NATO Katonai Bizottságát is vezető tábornok a jelenlegi kormány hívének vallja magát, s teljes mértékben egyetért az Ukrajnát támogató lépésekkel. Támogatja az euró bevezetését is, kampányában pedig „rendet és nyugalmat” ígért a választóknak. A Pavellel szembeni legsúlyosabb vád az, hogy 1985-től a rendszerváltásig a kommunista párt tagja volt, amiről azóta sajnálkozóan beszél. Danuse Nerudová szerint az ukránok a csehek szabadságáért is harcolnak, egyben kifejtette azon véleményét, hogy az emberi jogok aggasztó helyzete miatt országának nem szabad szoros kapcsolatot kialakítani Kínával sem. A közgazdász különösen a fiatalok körében közkedvelt az LMBTQ-közösséget és a zöldenergia-átállást támogató nyilatkozatai miatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!