Luxusvakációkra mentek az ukrán vezetők háború idején

Aki pihenni akar, az majd szolgálaton kívül fog pihenni! – üzente Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, mikor még múlt héten bejelentette, megtiltják, hogy tisztségviselők külföldre utazzanak vakációzni. A szigorú lépésre azért volt szükség, mert nagy botrányt kavart, hogy egymás után több ilyen esetre is fény derült. Márpedig a kijevi hatalom számára elég kínos, hogy amíg a katonák a vérüket adják a fronton, a hadköteles férfiak pedig el sem hagyhatják az országot, addig az elit a tengerparton sütteti a hasát.

2023. 01. 30. 19:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mikola Tiscsenkóról a kormányzó Nép Szolgájának parlamenti frakcióvezető-helyetteséről kiderült, hogy előbb Európában, majd Vietnámban és Thaiföldön múlatta az időt. A politikus visszatérő vendég a távol-keleti üdülőparadicsomban, korábban a közösségi médiában büszkélkedett el vele, ahogy megmártózik a habokban. 

Most állítja, csupán üzleti úton járt, a vietnámi és thaiföldi ukrán diaszpóra képviselőivel találkozott – elmondása szerint utóbbiban 6800-an élnek –, kapcsolatokat épített, programja pedig teljesen nyilvános, ráadásul az elnök megbízásából utazott. Csakhogy a házelnök szerint erre valójában senkitől nem kapott engedélyt, és Volodimir Zelenszkij sem sietett a védelmére. 

 

Sőt a Nép Szolgája frakciója kizárta a soraiból a képviselőt, majd nem sokkal később a párt is megszabadult tőle.

 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Mikola Tiscsenko már eddig is kellemetlen figura volt, így kapóra jött az ürügy, hogy megszabaduljanak tőle. A politikus arról is ismert, hogy Kijevben elegáns éttermei vannak, amikben a koronavírus-járvány tombolása idején is, a korlátozásokra fittyet hányva privát rendezvényeket tartott. Máskor – az ukrán törvényhozásban nem teljesen szokatlan módon – egy másik képviselővel akaszkodott össze, mert szerinte az megsértette az államfőt. 

 

De Kárpátalján sem kell bemutatni: mint arra a Kárpáti Igaz Szó emlékeztetett, a 2020-as önkormányzati választások után őt nevezték ki a kormánypárt helyi koordinátorának, de béketeremtés helyett csak annyit ért el, hogy még jobban elfajultak a hatalmi csatározások. 

 

Emlékezetes, hogy ő volt az a képviselő, aki arról leckéztette az ukrán határőrt, hogy „a magyarok a barátaink”. Ez a megbízatása viszont tavaly nyáron véget ért, állítólag éppen azért, mert a hátországban nem akartak balhékat és botrányokat.

Ugyancsak belebukott a vakációzásba Olekszij Szimonenko főügyész-helyettes. Ő a családjával együtt a spanyolországi Marbellában köszöntötte az új esztendőt, ami úgy derült ki, hogy a felesége fotót töltött fel a pihenésükről a közösségi médiában. Súlyosbította a helyzetet, hogy Olekszij Szimonenko társasággal utazott, egy lvivi üzletemberrel és egy megyei tanácstaggal együtt hagyták el az országot. Január eleji hazatérése után nem is nagyon próbált védekezni, önként benyújtotta a felmondásáról szóló levelet.

Ha ez nem lenne elég, az egykori miniszterelnököt, a Batykivscsina párt elnökét, Julija Timosenkót és férjét pedig az Egyesült Arab Emirátusokban kapták lencsevégre. A „gázhercegnőként” elhíresült politikus állítólag a Kempinski luxushotelben szállt meg Dubajban, ahol a szilvesztert is ünnepelte. Ugyan igyekezett kerülni a nyilvánosságot, de szemfüles újságírók így is kiszúrták a homokos tengerparton. Azóta visszatért Ukrajnába, de nem sokat hallat magáról. Sőt az ukrán sajtó annak is utánanézett, hogy utoljára október 24-én vett részt a parlamenti bizottságok munkájában, pedig azóta már többször is üléseztek.

Éppen Julija Timosenko példája mutat rá, hogy a probléma koránt sem új keletű. A képviselő már tavaly szeptemberben beperelte az államot, amiért elvették tőle és több száz másik politikustól a diplomata-útlevelet. Sajtóértesülések szerint már emögött is az állt, hogy Volodimir Zelenszkijt dühítette, hogy a tisztviselők külföldre utazgatnak háború idején. Kiskapu azért így is maradt: a hivatalos ügy vagy a gyógykezelés kivételt jelent.

 

Borítókép: Mikola Tiscsenko néhány évvel ezelőtt Thaiföldön. (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.