– A békepárti álláspont már korábban is célkeresztbe került, így valószínűsíthető, hogy a balliberális elit a jövőben is folytatni fogja a konzervatív politikával szemben folytatottbosszúhadjáratát, gondolva itt olyan február végi, baloldali EU Parlamenti képviselők gondolataira, miszerint „európai politikusok feleslegesen finomkodó korrektséggel bánnak Magyarországgal”. A nyugati világ liberális képviselőinek kijelentéseit azonban érdemes kontextusba helyeznünk, hiszen ennek a konfliktusnak a veszélyei nyugat-európai szemmel talán nem olyan jól láthatók, mint közvetlenül Ukrajna szomszédságából.
A liberális elit képviselőinek érzelmi túlfűtöttségű nyilatkozatait tehát betudathatjuk annak is, hogy Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból a háború eszkalációja nem tűnik olyan kockázatosnak, mint Magyarországról, hiszen az esetleges – újabb és veszélyesebb – fegyverek bevetése kevésbé veszélyezteti az ő létbiztonságukat.
Az Egyesült Államok és az EU egyes tagállamai azonban látszólag nem a békéért, hanem a háború eszkalációjáért dolgoznak, amelyet alátámaszt az a tény, hogy például az Egyesült Államok egy év alatt 46,56 milliárd dolláros katonai segélyt nyújtott (háromszor többet, mint az összes többi ország együtt) Ukrajnának – amelybe a küldött hadi eszközök nem tartoznak bele –, míg az Egyesült Királyság 5,13 milliárddal, Németország pedig 2,47 milliárd dollárral segítette az ukrán hadsereget. Mindeközben Nyugat-Európából már a legfejlettebb – német fejlesztésű – Leopard 2 elnevezésű tankok özönlenek az ukrán frontra, de már a nyugati harci repülőgépek küldése is napirenden van Európában.
Bár nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban mennyi katonai segítséget kap Ukrajna – hiszen a napokban látott napvilágot az a hír, hogy egyes országok titokban is szolgáltatnak Ukrajnának fegyvereket –, abban biztosak lehetünk, hogy a legmodernebb haditechnika Ukrajnának való felajánlása nem a békéhez, hanem a háború további eszkalációjához fog vezetni.
A balliberális elitnek pedig figyelembe kéne vennie az Európai Unió keleti határain húzódó országok geopolitikai fenyegetettségét, de ha ezt már nem teszik, legalább arra ügyelhetnének, hogy a klasszikus liberalizmus egyik alapelvét, a véleménynyilvánítás szabadságát hagyják meg azon országoknak, akik a háború eszkalációja helyett a békéért küzdenek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!