Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az orosz elnök hétfőn, közép-európai idő szerint várhatóan 14 óra 30 perc körül nem hivatalos megbeszélésen fogadja majd kínai hivatali partnerét. A találkozó hivatalos szakasza kedden 13 órakor kezdődik a Nagy Kreml-palotában, amelyet a küldöttségek szűkkörű, majd kibővített összetételben folytatandó tárgyalása, azután közös nyilatkozatok és szerződések aláírása, valamint állami díszebéd kísér.
Peszkov szerint a két vezető napirendjére kerül majd az ukrajnai rendezésre vonatkozó 12 pontos kínai békekezdeményezés.
Ennek fő elvei között szerepel az országok szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása, a Moszkva és Kijev közötti közvetlen párbeszéd újraindítása, valamint felhívás a további eszkaláció megakadályozására és a külföldi fegyverszállítások leállítására. A szóvivő elmondta, hogy Putyin ki fogja fejteni vendégének az orosz álláspontot, miszerint a Nyugat nem a békefolyamat sikerében és a harci cselekmények visszafogásában, hanem ennek épp az ellenkezőjében érdekelt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!