Szijjártó Péter: Az utóbbi évek brüsszeli döntései mind tovább mélyítették a háborús veszélyt

Az utóbbi évek brüsszeli döntései mind-mind tovább mélyítették a háborús veszélyt és az ukrajnai konfliktust, egyetlen olyan intézkedés nem született, amely enyhítette volna a háborús feszültséget – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Zsámbékon.

2025. 12. 01. 19:43
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter az országjárásán tartott lakossági fórumon kiemelte, hogy Brüsszelben háborús pszichózis uralkodik, mivel számos európai politikus a kezdetektől fogva úgy gondolja, hogy részese az ukrajnai fegyveres konfliktusnak. „Csak ugye annak a felismerése, hogy ez nem a Fortnite, hanem itt ez egy valós háború, s itt valós, hús-vér emberek halnak meg, vagy nem jött meg időben, vagy ha megjött, akkor jól elnyomták magukban” – fogalmazott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: AFP)

Majd aláhúzta, hogy az elmúlt négy év brüsszeli döntései mind mélyítették, súlyosbították a konfliktust. 

Brüsszelben egyetlen olyan döntés nem született, ami ezt a háborús feszültséget csökkentette volna, sőt ellenkezőleg, csakis olyan döntések születtek, amelyek elmélyítették a konfliktust, még súlyosabbá tették, és időben még kitolták a háborús helyzetet

 – tette hozzá. Valamint hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések komoly károkat okoztak az európai embereknek is. 

„Az elhibázott európai döntések miatt drámai áremelkedések történtek az energia és az élelmiszerek terén. Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik” – folytatta. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ha sikerülne diplomáciai úton lezárni az ukrajnai háborút, akkor az embererek rögtön számon kérnék a vezetőket a kudarcos intézkedések miatt. „És az európai politikusok, a háborúpártiak pontosan tudják azt, hogy mindaddig, amíg zajlik a háború, nekik ezeket a kellemetlen, kényelmetlen kérdéseket nem fogják tudni feltenni” – jegyezte meg.

Viszont ha a háború véget ér, ezeket a kérdéseket mind felteszik. És akkor jönnek a politikai, jogi meg egyéb típusú konzekvenciák

 – fűzte hozzá. Szijjártó Péter mindazonáltal arra is figyelmeztetett, hogy nem csak annyi történt, hogy Brüsszel rosszul kezelte a helyzetet, hanem jelenleg Európa konkrétan háborúra készül Oroszországgal szemben, és az a tétje a következő időszaknak, hogy sikerül-e megakadályozni az egész kontinens lángba borulását.

„És miután a stratégiai dokumentumai az Európai Uniónak azt írják, hogy 2029-re kell elérni azt a teljes hadifelkészültséget, amelynek nyomán 2030-ban egy európai–orosz háború megvívható lesz, ebből az következik, hogy az addig sorra kerülő magyar parlamenti választáson, 2026-ban tudjuk megakadályozni azt, hogy mi, a gyerekeink meg az unokáink a XXI. század közepén is egy háborús helyzetben éljenek Európában” – mondta.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.