Vádat emeltek Trump ellen

Eddig egyetlen volt elnök ellen sem indult büntetőeljárás.

Magyar Nemzet
2023. 03. 31. 6:34
US-POLITICS-TRUMP Fotó: MANDEL NGAN
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen New Yorkban – írja a The New York Times. 

Mint ismert, a mostani az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy akár a jelenlegi, akár a korábbi elnököt büntetőjogilag felelősségre vonnának

– hívta fel a lap a figyelmet. Időközben Trump ügyvédjével felvették a kapcsolatot az ügyészek, hogy a manhattani hatóságoknak való átadását koordinálják – írja a lap.

Ez még nem jelenti azt, hogy a volt amerikai elnököt azonnal letartóztatnák. A vádirat részleteit péntekig kell nyilvánosságra hoznia az ügyésznek, Donald Trump hivatalos vád alá helyezése és a vád ismertetése valószínűleg a jövő hét elején történik meg – emlékeztetett az MTI.

Az ügy középpontjában az áll, hogy a gyanú szerint még a 2016-os kampánya során ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek, hogy hallgasson a kettőjük között állítólag tíz évvel korábban zajlott intim kapcsolatról. Donald Trump tagadja a kapcsolat tényét. A pontos vádak egyelőre nem ismertek. Két egymástól független amerikai forrás is azt állítja, hogy a korábbi amerikai elnököt 30 vádpontban is vád alá helyezte egy manhattani ügyészség, köztük üzleti csalás gyanújával – írta a CNN.

Donald Trump közleményben reagált a vádemelésre, amelyet a legmagasabb fokú politikai üldöztetésnek és választásokba való beavatkozásnak nevezett. Azt MTI szerint azt írta, hogy az Egyesült Államok volt elnöke elleni vádemelés visszaüt majd, és bűnösnek nevezte a demokratákat abban, hogy visszaélnek a jogrendszerrel annak érdekében, hogy politikai ellenfelüket megbüntessék. Úgy vélte, hogy a radikális baloldali demokraták már hivatalba lépése előtt boszorkányüldözésbe kezdtek ellene.

a demokraták hazudtak, csaltak, loptak megszállottságukban, hogy elkapják Trumpot, de most valami hihetetlent tettek, egy teljesen ártatlan ember ellen emeltek vádat

– fogalmazott.

A vádemelés jogi megalapozatlansága, és az ügyészség politikai célzatú eljárása az ország minden polgárában félelmet kelt attól függetlenül, hogy miként viszonyul Trump elnök nézeteihez – reagált Trump jogi képviselője, Chris Kise.

Maga Trump jövő kedden áll majd a bíróság elé.

– Az amerikai történelem legundorítóbb boszorkányüldözése zajlik ellenem a radikális baloldal szervezésében

– nyilatkozta korábban a volt elnök, melyben a a demokratákat kritizálta a Truth Social közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében.

A politikus szerint népszerűsége és 2024-es győzelmi esélyei miatt került a demokraták célkeresztjébe.

Borítókép: Donald Trump (Fotó: AFP/Mandel Ngan)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.