Alkotmánybíróságra vitte a transztörvényt a Vox

A párt szerint a 16 éves kortól szabad nemváltást biztosító törvény nemcsak az alaptörvénnyel megy szembe, hanem sérti a szülők tanácsadáshoz való jogát és a női jogokat is.

2023. 04. 14. 5:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alkotmánybírósághoz fordult a spanyolországi Vox a transztörvény miatt. A párt szerint a spanyol parlament által elfogadott törvény felülírja a szülők és a kiskorúak jogait.

Nehéz elhinni, hogy az elfogadott jogszabályok megfelelnek a jogi kereteknek

– mondta Javier Ortega Smith, a Vox alelnöke az alkotmánybíróság előtt tartott beszédében. Hozzátette, hogy miután januárban baloldali túlsúly alakult ki az alkotmánybíróságban, nem bíznak a független döntésben, ennek ellenére – teljesítve politikai kötelességüket – megkockáztatják a fellebbezést a transztörvény ellen.

A szerdán benyújtott dokumentumban kifejtették, hogy a transzjog gyakorlatilag korlátlan biztosítása „szembemegy az alaptörvénnyel”, ráadásul „korlátozza az ideológiai és véleménynyilvánítási szabadságot, sőt a vállalkozások szabadságát is”. A Pedro Sánchez vezette baloldali kormánykoalíció megalakulása óta ez már a 47. fellebbezés, amit a Vox a különböző, sokszor sarkalatos törvények miatt nyújtott be az alkotmánybírósághoz.

A mostani jogorvoslatban a párt felvetette, hogy a transztörvény valóban az LMBTQ-csoportok egyenlőségével foglalkozik-e azáltal, hogy kiskorúaknak biztosít lehetőséget visszafordíthatatlan lépések megtételére. 

Az új transztörvény szerint ugyanis bár nem kell kötelezően hormonterápiát vagy operációt vállalniuk a nemváltáshoz, a 1416 év közötti fiatalok szülői jelenléttel, a 16. évüket betöltöttek pedig önállóan, egy egyszerű anyakönyvi hivatali eljárás során bármikor megváltoztathatják a nemüket és a nevüket.

Ez azt jelenti, hogy sem bírósági, sem orvosi végzés nem szükséges ahhoz, hogy valakit hivatalosan fiúnak vagy lánynak nyilvánítsanak. A Vox szerint a törvény különböző családi jogokat sért, például „a szülők nem gyakorolhatják azt a jogukat és kötelességüket, hogy a gyereküket tanácsokkal, iránymutatásokkal lássák el” és terelgessék őket a számukra legjobb irányba, de még azt a jogukat is elvették általa, hogy segítő tanácsot biztosítsanak a kiskorúaknak nemi diszfória esetén.

A Vox úgy véli, hogy a törvénnyel lehetővé tették „az állam abszolút beavatkozását olyan szférákba, amelyeknek szigorúan személyes zónában kellett volna maradniuk. Az új előírások azt sugallják, hogy a szülőknek kritikátlanul el kell fogadniuk gyermekeik látásmódját annak minden veszélyével együtt. Emellett sérelmezték azt is, hogy az iskolai LMBTQ-kiadványok beépítését a tananyagba „nem a tanároknak, a kiadóknak vagy az adminisztrátoroknak kellene eldönteniük, hanem kizárólag a szülőknek”.

A fellebbezés különösen súlyosnak tartja a törvény 44. cikkének egyik bekezdésében foglaltakat is, miszerint „bárki kérheti nemének anyakönyvi megváltoztatását anélkül, hogy ezzel kapcsolatban bármit is bizonyítania kellene, kivéve a puszta akaratát”. 

A Vox szerint ez sérti a jogbiztonság elvét, és olyan következményekkel jár, mint amit márciusban már meg is tapasztalhattak a spanyol állampolgárok azáltal, hogy egy asztúriai börtönben több rab egyszerre kérelmezett nemváltást azért, hogy átkerülhessen a női modulok valamelyikébe. Ez pedig a Vox szerint egyúttal bizonyítja azt is, hogy a törvény miatt sérülnek nemcsak a női jogok, hanem a büntetőjogi törvényesség elve is.

A párt egyetlen, határozott dolgot kér az alkotmánybíróságtól, méghozzá azt, hogy teljes egészében nyilvánítsa alkotmányellenesnek a spanyolországi transztörvényt.

Borítókép: illusztráció (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.