A háború kezdetét követően alakult, és kimondottan a semlegesség megvédését zászlójára tűző Semlegességi Liga részéről Paul Murphy parlamenti képviselő arról beszélt, a semlegességet támadás éri.
Murphy és a csoport többi tagja tiltakozik az ír kormány azon lépése ellen, hogy az ír védelmi erőket bevonja az EU ukrajnai katonai kiképzési missziójába, valamint az ellen, hogy ír tisztviselők részt vegyenek az Ukrajna védelmi kapcsolattartó csoport ülésein, amelyet Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter hozott létre a Kijevnek nyújtott katonai segítség mintegy 50 ország közötti koordinálására. Murphy képviselő szerint ezek a lépések aláássák az ír semlegességet.
– Úgy gondoljuk, hogy Írországnak ebben a szakaszban fel kellene emelnie a hangját az ukrajnai béke érdekében, hogy tűzszünetre szólítson fel
– mondta Murphy. – Borzalmas emberi szenvedés zajlik. És úgy gondoljuk, hogy a békéért kellene kiállnunk – tette hozzá.
Murphy szerint a közvélemény továbbra is erősen támogatja a semlegességet, amit az Irish Times és az Ipsos 2022 áprilisában végzett közvélemény-kutatása is alátámaszt, ahol a megkérdezettek kétharmada támogatta az ország jelenlegi modelljét.
Nem semleges, csak védtelen
Cathal Berry független parlamenti képviselő és volt katona azonban úgy véli, hogy a semlegességet a naiv védelmi politika ürügyeként használták fel.
– Nem is ismerjük fel, mennyire sebezhetők és kiszolgáltatottak vagyunk
– mondta a német közszolgálati csatornának. – Nem hiszem, hogy semlegesek vagyunk, csak védtelenek – hangsúlyozta.
2021-ben Írországnak voltak a legalacsonyabbak a védelmi kiadásai az EU tagállamai közül: a GDP mindössze 0,2 százalékát tették ki, szemben a blokk egészére vonatkozó 1,3 százalékos átlaggal. – Írországnak nincs automatikus kötelezettsége arra, hogy csapatokat küldjön bármely más országba beavatkozás céljából – mondta Berry. – De nincs automatikus kötelezettsége egyetlen országnak sem, hogy Írország segítségére siessen, ha nehézségekbe kerülünk – fűzte hozzá.
A potenciális ellenfelektől való fizikai távolsága ellenére az ír egészségügyi szolgálatot 2021-ben ért kibertámadás sebezhetőségeket tárt fel. Az Írország partjaihoz közeli tenger alatti adatkábelek szintén aggodalomra adtak okot.
– Elég csábító célpont vagyunk, ha valaki komoly kárt akar okozni a transzatlanti kereskedelemben, a transzatlanti járatokban, a transzatlanti adatátvitelben – mi tényleg az Achilles-sarkunk vagyunk
– emelte ki a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!