A szerelmeseket összehozó legjobb barát szerepében: a hekkerek és a virtuális magánhálózatok
Az ukrajnai, valamint orosz felhasználók védelme, illetve az Oroszország ellen hozott gazdasági–pénzügyi szankciók támasztotta erkölcsi kötelesség teljesítésén túl kérdéses, van-e haszna a kivonulásnak. A legtöbb hasonló, „lezárt” szolgáltatás ugyanis egyszerűen megkerülhető virtuális magánhálózatot (VPN) biztosító előfizetések alkalmazásával, amelyek biztosítói egyes országokban jelentős szerverparkkal rendelkeznek, így amennyiben az orosz hatóságok – például a jelentős adatforgalomból – azt észlelik, hogy a felhasználók ilyeneket használhatnak, a tinderezni vágyók gyorsan találnak maguknak másik csatornát.
Elképzelhető, hogy trükközésre sem lesz szükség, mivel úgy tűnik, a Tinder és a Match többi márkájának távozása egyelőre nem rengette meg Oroszországot. Egy, a TikTokra feltöltött videó szerint sokan eddig sem használták az alkalmazásokat. A legszemléletesebb választ azok a lányok adták, akik a kérdésre, mihez kezdenek így, nevetve úgy reagáltak – nem függetlenül a gyorséttermek és üdítők piacán bekövetkezett változásoktól –
majd lesz másik.
Saját piacuk lesz csalódott A lépéssel a Match nem kizárólag a kelet-európai piacot zárja be, de „honos”, egyesült államokbeli felhasználói bázisának egy látható részét is elvágja magától. Számtalan mítosz és legenda kering arról, hogy az Egyesült Államokban egyfajta sikk lett orosz vagy kelet-európai nőkkel randevúzni. Ez egy nehezen igazolható jelenség, azonban tény, hogy az internetes keresők meglehetősen sok ilyen témájú közvetítőoldalt listáznak, illetve az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének honlapján is szerepelnek egyrészt internetes randioldalakkal kapcsolatos csalásokra figyelmeztető információk, illetve házastársi vagy jegyesi vízumigénylési folyamatot részletező oldal is megtalálható.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!